Nagyvilág

2013.01.21. 13:57

A polgári szolgálat miatt maradt a sorkötelezettség Ausztriában

Bécs, 2013. január 21., hétfő (MTI) - Elsősorban a polgári szolgálat társadalmi szerepe és nem honvédelmi szempontok miatt voksolt az osztrákok többsége a sorkatonaság fenntartására - derült ki egy hétfőn ismertetett közvélemény-kutatásból.

Bécs, 2013. január 21., hétfő (MTI) - Elsősorban a polgári szolgálat társadalmi szerepe és nem honvédelmi szempontok miatt voksolt az osztrákok többsége a sorkatonaság fenntartására - derült ki egy hétfőn ismertetett közvélemény-kutatásból.

Az ISA és a SORA intézetek közös felmérése azt mutatja, hogy a hét végi népszavazáson a sorkatonaság mellett voksolók 74 százalékánál játszott fontos szerepet a döntésben az, hogy fontosnak tartják a polgári szolgálat megtartását. Közel kétharmaduk (63 százalék) számára fontos volt a katasztrófavédelmi szempont is. 70 százalékuk gondolja úgy, hogy a katonaság, illetve a fegyvertelen szolgálat fontos társadalmi hozzájárulás a fiatalok részéről. Ezzel szemben csak ötven százalékuk mondta azt, hogy a sorkatonaság jobb az ország biztonsága szempontjából.

Az évente bevonuló mintegy húszezer fiatalnak mintegy fele választja a fegyver nélküli szolgálatot. Az osztrák mentőszolgálatok és segélyszervezetek szerint ők nélkülözhetetlen kisegítő munkaerőt jelentenek számukra, és nincs biztosíték arra, hogy önkéntes alapon pótolhatóak lennének. A semleges Ausztriában szorosan összefonódik a hadsereg fogalma az árvíz- és katasztrófavédelemmel is.

A vasárnapi népszavazáson a résztvevők 60 százaléka elutasította, hogy hivatásos hadsereg és "önkéntes szociális év" váltsa fel a sorkötelezettséget.

A hivatásos hadseregre való átállásra a népszavazáson részt vevők 40 százaléka szavazott. Ők többnyire azzal támasztották alá véleményüket, hogy a profi haderő jobban megfelel a kor kihívásainak (65 százalék), illetve, hogy a sorkatonai, illetve a fegyvertelen szolgálat elvesztegetett idő a fiatalok életében.

Peter Filzmaier politológus az ORF rádióban rámutatott, hogy elsősorban a sorkatonaság mellett érvelő Osztrák Néppártnak (ÖVP) sikerült mozgósítania szimpatizánsait. A felmérés szerint a legutóbbi parlamenti választáson az ÖVP-re szavazók 86 százaléka vett részt a népszavazáson, és többségük elutasította a hivatásos hadsereget.

Ausztriában az idei év "választási szuperév": négy tartományi választás, Bécsben helyi népszavazás, végül ősszel parlamenti választások lesznek. Sajtóvélemények szerint a nagyobbik kormánypárt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) számára figyelmeztetés lehet, hogy az ÖVP-nél kevésbé volt sikeres saját választói megszólításában. Másrészről az ORF-nek nyilatkozó Kathrin Steiner-Hämmerle politológus szerint a sorkötelezettségi népszavazásnak önmagában csak korlátozott hatása lehet a pártok támogatottságára. Az ÖVP mostani sikerét szerinte háttérbe szoríthatja a következő fél évben, hogy több olyan korrupciós ügy tárgyalása várható, amely volt ÖVP-s politikusokat érint.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!