Nagyvilág

2012.06.20. 17:28

KIM: Magyarországnak nincs több jogi lehetősége a leányfalui gázoló ügyében

Budapest, 2012. június 20., szerda (MTI) - Az ír jog szerint Magyarországnak nincs lehetősége további jogi lépéseket tenni Francis Ciarán Tobinnak, a két kisgyermek halálát okozó, tizenkét évvel ezelőtti leányfalui gázolás ír felelősének az ügyében - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), amely sajnálattal vette tudomásul az ír Legfelsőbb Bíróság keddi döntését, vagyis hogy Írország nem adja ki a férfit.

Budapest, 2012. június 20., szerda (MTI) - Az ír jog szerint Magyarországnak nincs lehetősége további jogi lépéseket tenni Francis Ciarán Tobinnak, a két kisgyermek halálát okozó, tizenkét évvel ezelőtti leányfalui gázolás ír felelősének az ügyében - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), amely sajnálattal vette tudomásul az ír Legfelsőbb Bíróság keddi döntését, vagyis hogy Írország nem adja ki a férfit.

A KIM kérésére az ír Igazságügyi és Egyenlőség Minisztérium hivatalosan is megerősítette azt az eddig sajtóhírekből ismert információt, amely szerint az ír Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében Francis Ciarán Tobin nem adható át Magyarországnak, a 2000. április 9-én Leányfalun két kisgyermek halálával végződő balesetet okozó férfi fogvatartását pedig megszüntették - írta a magyar tárca az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Az igazságügyi minisztérium emlékeztet: az ír Legfelsőbb Bíróság azzal indokolta a határozatot, hogy a baleset bekövetkeztekor hatályos ír jog értelmében az átadásra csak akkor lett volna lehetőség, ha a keresett ember megszökött volna abból az országból, amely európai elfogatóparancsot adott ki a kézrekerítésére. Tobin azonban az ellene folyó büntetőeljárás során ötszázezer forint biztosítékot helyezett letétbe a Budakörnyéki Bíróságon, mielőtt elhagyta az országot, ezért távozása nem minősül szökésnek - magyarázták, felidézve, hogy 2002 októberében a Pest Megyei Bíróság jogerősen három év szabadságvesztésre és három év járművezetéstől való eltiltásra ítélte a férfit.

A KIM megkérdezte Írország igazságügy-minisztériumától, van-e még jogi lehetőség arra, hogy Tobin ne kerülhesse el tettének következményeit, amire a tárca azt a választ adta, hogy az 1983-as strasbourgi egyezmény kiegészítő jegyzőkönyve szerint az ítélet-véghajtás "átvételének", vagyis más országban történő végrehajtásának feltétele, hogy az elítélt elmeneküljön az ítélkező államból a végrehajtóba. "Ez alapján az ír jog szerint Magyarországnak nincs további lehetősége jogi lépéseket tenni a Tobin-ügyben" - írták.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajnálattal vette tudomásul az ír központi hatóság döntését, különösen annak fényében - folytatták -, hogy egy 2009-ben hatályba lépett módosítás már törölte a hivatkozott ír törvényből azt a kitételt, amely szerint csak szökés esetén adható át a kereső országnak a keresett ember.

Emlékeztet a KIM arra is, hogy tekintettel az eset súlyára - "arra, hogy a magyar hatóság által három év börtönbüntetésre ítélt férfi egy két- és egy ötéves kisgyermek halálával végződő balesetet okozott Magyarországon, majd tette következményeinek viselése nélkül elhagyta az országot" - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter 2011. március 23-án levélben, majd több találkozón informálisan személyesen kérte az ír igazságügyi tárca vezetőjét arra, hogy sürgesse meg az eset mielőbbi, megnyugtató rendezését.

A KIM közleménye végén megjegyzi, hogy az ír Legfelsőbb Bíróság döntéséről megjelent tudósítások téves szóhasználattal élnek, amikor kiadatásról beszélnek, hiszen Magyarország soha nem terjesztett elő kiadatási kérelmet a Tobin-ügyben, az Európai Unió területén ugyanis európai elfogatóparancs van érvényben, ez alapján pedig az úgynevezett átadási eljárásról nem az igazságügyi minisztérium, hanem a tárcáktól független bíróság dönt, amely automatikusan végrehajtja az átadást, ha nem áll fenn úgynevezett megtagadási ok. "Az ír minisztérium jelentésében a sajtóhírekkel ellentétben nem szerepel, hogy a magyar hatóságok kiadatási kérelme ne lett volna jogszerű, hiszen nem volt szó kiadatási kérelemről" - írta a magyar minisztérium.

Tobin, aki az Irish Life biztosítótársaság képviseletében három évig dolgozott Magyarországon, 2000. április 9-én, Leányfalun ütött el egy öt- és egy kétéves kisgyermeket, akik a helyszínen meghaltak. A vizsgálat megállapította, hogy a baleset okozója nagy sebességgel előzésbe kezdett, eközben elvesztette uralmát járműve felett, felhajtott a járdára, és ott ütötte el a két gyermeket, akik közül a kisebbik babakocsiban ült. Tobin 2000 novemberében távozott Magyarországról, miután kiküldetése lejárt. Két évvel később, távollétében három év szabadságvesztésre ítélték.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!