Nagyvilág

2010.09.05. 13:55

Tűzszünetet hirdetett az ETA

<p>Tűzszünetet hirdetett a baszk terrorszervezet, az ETA - közölte vasárnap a BBC egy megszerzett videóüzenetre hivatkozva. A felvételen a csoport három, álarcot és baszksapkát viselő tagja jelenik meg az ETA zászlajával, majd a középső felolvas egy szöveget, amely szerint hónapokkal ezelőtt hozták meg a döntést, hogy nem indítanak fegyveres akciót.</p>

Egyelőre nem tudni, hogy ideiglenes vagy sem a tűzszünet, és ha az előbbi, akkor meddig tart. A bejelentés szerint "a demokratikus folyamat érdekében" hozta meg a döntést a szervezet. A szocialista spanyol kormány korábban már közölte: kész a tárgyalásokra, ha az ETA lemond az erőszakról.

A Baszkföld független államiságáért harcoló háborújában több mint 820-an haltak meg az elmúlt 40 évben. Régebben két tűzszünetet is meghirdettek, de mindkettőt visszavonták később. A videóban az üzenetet felolvasó ETA-tag női hangon szólal meg. Közlésében megvédi a szervezet eddigi erőszak-kampányát, de aztán kijelenti: "az ETA azt akarja, hogy céljai békés, demokratikus eszközökkel valósuljanak meg".

A videó nem sokkal azután jelent meg, hogy az ETA több vezető tagját elfogták, és egyre növekvő nyomás nehezedett rájuk a baszk politikai erők részéről a tűzszünet meghirdetésére.

- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!