Nagyvilág

2010.06.12. 10:04

Olajvezetéket robbantottak föl bosszúból Jemenben

<p>Bosszúból robbantották föl szombaton jemeni törzsi harcosok a területükön áthaladó olajvezetéket.</p>

Megtorlásként hajtották végre az akciót, amiért egyik vezetőjük ellen a hadsereg  támadást intézett. A jemeni törzsi vezető ellen az volt a vád, hogy az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet támogatta. Szemtanúk szerint egy, a Marib tartomány fővárosától csaknem hat kilométerre keletre futó vezetékszakaszt semmisítettek meg. A tettesek először buldózerrel kiásták a vezetéket, majd felrobbantották. Hatalmas láng és füst szállt fel a támadás helyszínén.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a robbantás pontosan mekkora károt okozott, illetve, hogy milyen hatással lesz a jemeni olajiparra.

Marib az Al-Kaida egyik fellegvára. A törzsi harcosok a múlt hónapban két olajvezetéket is megrongáltak. Ezek azóta kijavították. A múlt héten egyébként katonai konvojt támadtak meg a szélsőségesek. Akkor három katona vesztette életét. A csapat egy közeli olajmezőre indult, hogy biztosítsák a védelmét, amikor megtámadták őket a szélsőségesek.

- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!