Nagyvilág

2010.04.28. 19:16

Majmokból készült húslevest árultak

<p>Indonéziában letartóztattak egy párt, amelynek tagjai a védett állatnak számító jávai langur majmokból készített húsgombóc levest árusított.</p>

Az ázsiai állam rendőrségének szerdai közleménye szerint a férfi és nő egy nemzeti parkban vadászta le a majmokat Kelet-Jáva tartományban. Otthonukban a rendőrök majmok maradványait találta meg, a pár tagjai pedig beismerték, hogy évek óta kereskedtek a majmok húsával.


"A párost még március végén tartóztattuk le a Situbondo régióban" - mondta a helyi rendőrfőnök-helyettes az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. A férfi és nő lakásában a rendőrök 35 kilogramm majomhúst találtak, amely feltehetően 25 langur maradványai voltak. Az állatokat puskával, és botokkal ölték meg. A majmokat gyilkoló párra pedig a helyiek figyelmeztették a hatóságokat.

Miután a pár beismerte, hogy már hat éve árulják a majmok húsát, a helyi törvények szerint akár 5 éves börtönbüntetésre, és mintegy 11 ezer dollár, vagyis több mint 2,2 millió forintnak megfelelő pénzbírságra is ítélhetik őket.

Egy indonéz állatvédő szerint a pár az elmúlt években több mint 500 majmot ölhetett meg, és bizonyára nem ők voltak az egyetlenek, akik az állatok húsának árusításából húztak hasznot. Tri Prayudi szerint Kelet-Jáván a legutóbb 1996-ban derült fény hasonló esetre.

"Akkor sikerült elejét vennünk a bűnténynek azzal, hogy a helyi lelkészek vezetésével meggyőztük az embereket arról, hogy a majom húsának elfogyasztása ellentétes az iszlám törvényekkel" - mondta az indonéz állatvédő. Hozzátette még, hogy a majmok húsát kilónként két dollárért, átszámítva 400 forintért kínálják - ami kevesebb, mint a fele annak, amennyit egy kiló marha-, illetve bárányhúsért kérnek.
- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!