Magyarország

2013.03.25. 17:08

Alkotmánybíró-választás - Az MSZP a Jobbiknak tett gesztusként értékeli Juhász Imre jelölését

Budapest, 2013. március 25., hétfő (MTI) - Az MSZP távol marad az alkotmánybíró-választástól, és a Jobbiknak tett gesztusként értékeli Juhász Imre jelölését.

Budapest, 2013. március 25., hétfő (MTI) - Az MSZP távol marad az alkotmánybíró-választástól, és a Jobbiknak tett gesztusként értékeli Juhász Imre jelölését.

Bárándy Gergely szocialista országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: azóta, hogy a Fidesz megváltoztatta a jelölés szabályait, már a kilencedik alkotmánybírót választja meg a parlament, és mindegyiküket a kormányoldal javasolta. Az MSZP ez ellen tiltakozva nem vesz részt a voksolásban, ahogy nem voltak ott a jelölt bizottsági meghallgatásán sem.

A szocialista politikus szerint Juhász Imre jelölése gesztus a szélsőjobboldalnak, a Fidesz és a Jobbik "összeborulásának újabb bizonyítéka".

Juhász Imréről úgy foglalt állást: közel áll a Jobbikhoz - a párt támogatja is megválasztását -, korábban szoros munkakapcsolatban állt Morvai Krisztinával és Gaudi-Nagy Tamással, a Jobbik jelenlegi európai parlamenti és országgyűlési képviselőjével.

Bárándy Gergely megdöbbentőnek nevezte, hogy az alkotmánybíró-jelölt hétfői bizottsági meghallgatásán azt mondta: a szocialisták büntetőjogi tényállásokat is kimerítő nyilatkozatokat tettek róla, és ha ez folytatódik, kénytelen lesz jogi lehetőségeket keresni. Az MSZP-s politikus szerint példátlan, hogy valaki, akit közjogi tisztségre jelöltek, megválasztása napján jogi lépésekkel fenyegesse az őt kritizáló legnagyobb ellenzéki pártot.

Arra az újságírói felvetésre, hogy a Civil Jogász Bizottság jelentésének elkészültekor még sem Morvai Krisztina, sem Gaudi-Nagy Tamás nem volt a Jobbik tagja, a szocialista politikus úgy válaszolt: nézeteik már akkor ismertek voltak, így a velük együtt dolgozó Juhász Imrének is ismernie kellett azokat.

A parlament hétfőn választ új alkotmánybírót, miután Holló András alkotmánybíró április elején betölti hetvenedik életévét. A Fidesz és a KDNP által közösen javasolt Juhász Imrét március 19-én jelölte alkotmánybírónak a parlament illetékes eseti bizottsága a kormánypárti és a jobbikos tagok egyhangú támogatásával.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!