Magyarország

2013.02.20. 12:29

Tizennégy évre ítélték a korábbi bűntársára támadó csongrádi férfit

Szeged, 2013. február 20., szerda (MTI) – Jogerősen tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy férfit, aki megpróbálta egy fejszenyéllel agyonverni korábbi bűntársát, mert azt feltételezte róla, hogy feladta őt a hatóságoknál.

Szeged, 2013. február 20., szerda (MTI) – Jogerősen tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy férfit, aki megpróbálta egy fejszenyéllel agyonverni korábbi bűntársát, mert azt feltételezte róla, hogy feladta őt a hatóságoknál.

A jelenleg 26 éves, korábban már kétszer büntetett Danyi Róbert baráti viszonyban volt a későbbi sértettel. Kapcsolatuk akkor romlott meg, amikor egy 2009. decemberi lopás miatt eljárás indult ellenük, s a későbbi sértett elmondta: a bíróság előtt vallomást tesz arról, ki követte el valójában a bűncselekményt. A vádlott ekkor halálosan megfenyegette a férfit.

A vádlott arra gyanakodott 2011 februárjának elején is – amikor egy lopás helyszínén tetten érték a rendőrök –, hogy korábbi bűntársa adta fel őt a hatóságoknál. Néhány nappal később, február 11-én az ittas vádlott egy fejszenyelet magához véve elment a sértett házához, ahol az udvari ajtót kinyitó férfit fejbe csapta, majd a szerszámmal ütni-verni kezdte. A vádlott a bántalmazás után magára hagyta vérző, földön fekvő áldozatát, s elhagyta a helyszínt. A rendőrök nem sokkal később a vasútállomáson fogták el.

A szakértői vélemény szerint a sértett legalább tizenöt ütést kapott, köztük kettő-négy közepes, illetve nagy erővel a sértett koponyáját érte. A férfi közvetlen életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét csak a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.

A táblabíróság aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a vádlottat, s ezért jogerősen tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!