Magyarország

2013.01.27. 13:12

Nyakó: cinikus a közmunkások nyaraltatási programja

<span style="font-size: 13px;">Budapest, 2013. január 27., vasárnap (MTI) – Cinikus, ezért az MSZP visszautasítja a kormányzat közmunkások üdültetésére kiírt pályázatát – jelentette be sajtótájékoztatóján Nyakó István, a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten.

Budapest, 2013. január 27., vasárnap (MTI) – Cinikus, ezért az MSZP visszautasítja a kormányzat közmunkások üdültetésére kiírt pályázatát – jelentette be sajtótájékoztatóján Nyakó István, a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a Belügyminisztérium 50 millió forintos keretösszegből írt ki pályázati felhívást közmunkás családok nyaraltatására. Nyakó István cinikusnak nevezte, hogy miközben a téli hónapokban nincs közmunka vidéken, a pályázat benyújtási határideje március 20.

A szocialista képviselő visszautasította, hogy a közmunkából élőknek interneten keresztül kell jelentkezniük, az utazási költségeket pedig maguknak kell viselniük. Ugyancsak cinikusnak tartja a politikus, hogy miközben az érintett családok a közüzemi számláikat sem tudják fizetni, egyebek mellett a tihanyi jachtklubban kínálnak nekik üdülési lehetőséget. Álláspontja szerint a szobákban lévő minibárok használata a teljes fizetésüket elviheti.

Nyakó István visszautasította azt is, hogy az üdülési helyszíneken filmet kívánnak forgatni, amelyet a program népszerűsítésére használnának.

A sajtótájékoztatón Kordás László, a napokban bejegyzett és több mint 4 ezer tagot számláló Közmunkás Szakszervezet főtitkára elmondta: csatlakoznak az éhségmenetekhez, amelyek az ország nyolc megyéjéből indulnak és február 11-ére érnek a fővárosi Kossuth térre, ahol demonstrációt tartanak.

Komjáthi Imre, a Munkát, Kenyeret Egyesület elnöke hangsúlyozta: nem alamizsnát és segélyt kértek, mégis cinikus választ kaptak a kormányzattól.

A kormány pusztán kommunikációs problémának tekinti a szegénységet - tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!