Magyarország

2012.11.18. 12:27

Szobrot állítottak Mindszenty Józsefnek Szentesen

Szentes, 2012. november 18., vasárnap (MTI) - Szobrot állítottak Mindszenty József bíborosnak Szentesen, Lantos Györgyi és Máté István csongrádi művészházaspár alkotását a Szent Anna-templom kertjében avatták föl vasárnap.

Szentes, 2012. november 18., vasárnap (MTI) - Szobrot állítottak Mindszenty József bíborosnak Szentesen, Lantos Györgyi és Máté István csongrádi művészházaspár alkotását a Szent Anna-templom kertjében avatták föl vasárnap.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök a szoboravatás előtt tartott szentmisén - melyen a hívek a bíboros boldoggá avatásáért is imádkoztak - elmondta, az emberi életnek van a földi léten túlmutató célja is. A vértanúk azok, akik példát mutattak, rövid távú céljaikat feladva életüket áldozták - tette hozzá.

Mindszenty József nem rövid távú célokban gondolkodott, kész volt az életét is áldozni a szabadságért, a társadalmi igazságért és az üdvözülésért. Így áldozata nem fölösleges volt, hanem igazi érték - hangsúlyozta a püspök.

Ahhoz, hogy rövid távú céljainkat úgy tudjuk megfogalmazni, hogy azok szinkronban legyenek a végső céljainkkal, éleslátás és erő kell - tette hozzá.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság alapítója és elnöke a bronz mellszobrot felavató beszédében hangsúlyozta, a bíboros jelen volt és jelen lesz életünkben, figyel és fegyelmez bennünket. Mindszenty mítosza, ereje, életműve - amely ma is éltető forrás Európában - egyre határozottabb közfigyelmet követel magának, egyre többen érdeklődnek iránta és fedezik föl - jelentette ki a politikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!