Magyarország

2012.11.06. 15:19

OGY - Államadósság - KDNP: a posztkommunista utódpárt felrúgta a konszenzust

Budapest, 2012. november 6., kedd (MTI) - A kereszténydemokraták vezérszónoka szerint 2002-ig minden politikai erő arra törekedett, hogy az ország kilábaljon az államadósságból, ám akkor "egy cinikus pártpolitikai megfontolás, a szavazatvásárlás érdekében ezt a konszenzust a posztkommunista utódpárt felrúgta".

Budapest, 2012. november 6., kedd (MTI) - A kereszténydemokraták vezérszónoka szerint 2002-ig minden politikai erő arra törekedett, hogy az ország kilábaljon az államadósságból, ám akkor "egy cinikus pártpolitikai megfontolás, a szavazatvásárlás érdekében ezt a konszenzust a posztkommunista utódpárt felrúgta".

Seszták Oszkár kedden, az államadósságról szóló parlamenti vitanapon azt mondta: 2002 és 2010 között 53-ról 83 százalékra emelkedett az állam GDP-arányos adóssága, amelynek finanszírozása jelenleg évente a bruttó hazai termék 4,2 százalékába kerül.

Emlékeztetett arra, hogy az 1994 és 1998 között regnáló szocialista kormány is törekedett az adósság csökkentésére, igaz, ezt a privatizációs bevételekből teljesítette.

Hová lett a pénz? - tette fel a kérdést, hozzátéve: a felvett hitel nem a gazdaság fejlesztésére fordítódott, a régióban ugyanis a korábbi szocialista kormányok regnálása alatt a legrosszabbul tejesített a magyar gazdaság. Eközben munkahelyek szűntek meg - hangsúlyozta -, az iskolarendszerre és szociális kiadásokra sem fordított pluszforrásokat az állam, "viszont rászabadította a társadalomra a devizahitelezést".

A jelenlegi kabinet megoldásait ismertetve közölte: az új kormány először a tűzoltáshoz volt kénytelen hozzáfogni, az államadóssághoz nyúlt hozzá, ezt követően a devizahiteleseknek próbált segítséget nyújtani, jelenleg pedig az önkormányzatok adósságállományának kezelését oldja meg.

Hangsúlyozta azt is: a kormány a munka alapú társadalom építésére törekszik.

Frakciótársa, Michl József arról beszélt: "a bolsevizmus gondolkodásmódja, hogy a máséból tedd, amit akarsz, és tettesd, hogy te tetted a jót".

Kifogásolta, hogy az előző kabinet idején a regionális fejlesztési tanácsokban olyan többséget szerzett magának az akkori kormányoldal, amely azt eredményezte, hogy minden fontos döntést maguk hozhattak meg. Úgy vélte: ez eredményezte azt, hogy a mintegy 8 ezer milliárd forintnyi európai uniós támogatás - amelyből jelentős fejlesztéseket lehetett volna megvalósítani - nem megfelelően hasznosult.

A képviselő tűrhetetlennek nevezte, hogy a terhek nagy részét a kisemberek, majd az önkormányzatok viselték. Ez utóbbi szektorból a feladataik növelése mellett 800 milliárd forintot vontak ki - sorolta kifogásait a politikus.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!