Helyi sport

2024.03.02. 18:15

Megvolt a főpróba a Villeneuve ellen

Hozta a kötelező győzelmet a Vasas ellen a diósgyőri női kosárlabdacsapat.

A Tadiccsal (fehérben) felálló diósgyőriek szombaton bajnokit játszottak

Fotó: Bujdos Tibor

A női kosárlabda NB I/A 15. fordulójában a DVTK Hun-Therm csapata a Vasas Akadémia együttesét fogadta szombaton délután. 


Jovanovic nélkül

A bajnokságban veretlenül az élen álló piros-fehérek a jövő hét szerdai, a francia Villeneuve d’Ascq LM elleni Euroliga negyeddöntő harmadik összecsapása előtt – ami a legrangosabb európai kupasorozat négyes döntőjébe jutásáról dönt –, amolyan kötelező házi feladatként igyekeztek megoldani a budapesti gárda legyőzését. 
A hazai csapatból a montenegrói válogatott, Jovanovic betegség miatt maradt ki, rajta kívül a műtéten átesett fiatalra, Tomanra sem számíthatott Völgyi Péter vezetőedző.
A találkozó egyik érdekessége az volt, hogy mindegyik játékvezető a női nemet képviselte, ahogy a mérkőzés ellenőre is.


Tizenegy, tizenegy

A meccs első gólját a vendégek szerezték, majd faultok gyűjtésébe kezdtek, két perc alatt három volt a termés ebből, miközben a Diósgyőr, egészen pontosan Tadic elindította a pontgyártást (6-2). A hazai center 5 perc után ment le, és két magas ember is pályára került ekkoriban, egyikük a fiatal Vég-Dudás, a másikuk Grigalauskyte. A fehér mezesek első nem Tadic pontját Aho T. jegyzete, ezt követően egy másik fiatal, Oláh F. is lehetőséget kapott, tizedik diósgyőriként. A DVTK a szokatlan összetételekben is haladt előre, centerhelyen Grigalauskyte tolta a csapatot, aki rövid idő alatt 7 pontot gyűjtött (15-8). Az első negyed utolsó percében Vég-Dudás is betalált a palánk alól, a hazaiak hétpontos fórt hoztak össze a 11 játékosnak lehetőséget adott Vasas ellen (19-12).
A második játékrész elején Charles kosara után Kányási góljával ment 10 fölé a DVTK (23-12), ami után időt kértek a vendégek. A fehér mezeseknél Tenyér lett a 11. pályára léptetett játékos, a visszatért Tadic pedig elsőként érte el a kétszámjegyű pontot a mezőny tagjai közül. A hazaiak magabiztosan haladtak a győzelem felé (31-16), a második negyed végére olyan előnyt építettek, ami megingathatatlannak tűnt (39-21).

 

Döcögősen

Kicsit nehezen indult be a ponttermelés a hosszú szünetet követően, két perc csend után belelendültek a csapatok, a 24. perc végén Lelik góljával lett meg a közte húsz (46-26). Aztán a Vasasnak volt egy egy jobb időszaka, és amikor a 28. percben Taylor bevágott egy triplát, a piros-fehérek szakvezetője időt kért (51-38). Azt nem lehet mondani, hogy ettől szárnyra kapott a listavezető, a negyed végéig mindössze 2 egységgel növelte előnyét (53-38).
A záró játékrész elején rövid idő alatt kétszer is időt kért a DVTK edzője, másodszor akkor, amikor a 33. percben 58-47-re alakult a meccs. Ám a folytatásban Jáhni góljával 10 alá jött a Vasas (58-49), mert a Diósgyőr nagyon sok hibával játszott, és mert a dobóteljesítmény ebben a szakaszban gyenge volt. A hazaiak közel hat perc után tudtak a gyűrűbe találni Grigalauskyte faultos góljával lett kerek a különbség (61-51). A hátralévő 129 másodpercben pedig nem történt csoda. 
A DVTK Hun-Therm ha nem is simán, de megnyerte a főpróbát, az évad eddigi legfontosabb mérkőzése, a szerdán 18 órakor Diósgyőrben sorra kerülő Villeneuve d’Ascq LM elleni Euroliga összecsapás előtt. Ugyanis a soron következő mérkőzés arról dönt majd, hogy a francia együttes, vagy Völgyi Péter csapata jut be legrangosabb kontinentális sorozat négyes döntőjébe.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon. 

DVTK Hun-Therm – Vasas Akadémia 63-53 (19-12, 20-9, 14-17, 10-15)
Miskolc, 1200 néző. V.: Csabai-Kaskötő, Varga-Záray, Rózsavölgyi.
DVTK Hun-Therm: Aho N., Aho T. 2, Charles 4, Garbin 4, TADIC 14. Csere: Lelik 7/3, GRIGALAUSKYTE 20, Vég-Dudás 2, Kányási 10/6, Oláh F., Tenyér. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Vasas Akadémia: Tóth O. 4, Gelei 2, Taylor 10/6, Jáhni 4, Salamon Zs. 2. Csere: Budácsik 4, Allen 14/3, MADÁR E. 11/3, Szerencsés, Villányi, Boros 2. Vezetőedző: Milos Pavlovic.
Völgyi Péter: – Gratulálok a Vasasnak, végig szépen küzdöttek. Mi fegyelmezettek és agresszívak csak az első félidőben voltunk, utána veszítettünk a koncentrációból, sok volt a hiba. A legfontosabb, hogy nyertünk és, hogy teljes csapattal tudjuk felvenni a harcot a Villeneuve ellen. 
Milos Pavlovic: – Gratulálok a Diósgyőrnek a győzelemhez, az egész szezon eddigi teljesítményéhez, és kívánom, hogy sikerüljön bejutniuk az Euroliga Final Fourba. Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy azt szerettük volna, a második félidőben nyitottabb játékot vállaltunk fel, és sikerült szorosabbá tenni a mérkőzést. A fiatal keretünknek még nincs rutinja abban, hogy az ilyen hőfokú mérkőzésekhez hogyan kell alkalmazkodni, de a mérkőzés második részével teljesen elégedett vagyok. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!