DVTK

2024.02.28. 15:00

Úgy gondolja, siker lenne a jelenlegi pozíció megtartása

A DVTK élvonalbeli női labdarúgó csapata az ötödik helyről rugaszkodik neki a tavaszi szezonnak.

A női labdarúgó NB I 2023/2024-as évadában tavaly november 26.-a óta téli pihenőn volt a bajnokságban részt vevő tizenkét csapat, a pontvadászat bő három hónap után a hét végén folytatódik. Az alapszakaszból még további tíz-tíz mérkőzés vár az együttesekre, az első kör végeredménye ugyanis huszonkét összecsapás után alakul ki. A 22. fordulót követően rendezik majd meg a helyosztókat, a bajnokság alapszakaszának első és második helyezettje az első helyért játszik (döntőt, az egyik fél két sikeréig), a harmadik és negyedik helyezett pedig a harmadik helyért fog összecsapni (a bronzéremért, az egyik fél két győzelméig). A bajnoki alapszakasz 5-12. helyén végzett csapatok végső helyezése meg fog egyezni az alapszakaszban elért helyezésükkel, ugyanis az érem párharcokon kívül más helyosztóra nem kerül sor.

Összesen nyolcat

A Diósgyőri VTK alakulata pillanatnyilag az ötödik pozíciót foglalja el, az ősszel ötven százalékos teljesítményt nyújtott a csapat, miután 4 alkalommal nyert, 4-szer kapott ki, és 4 meccsen döntetlen eredménnyel vonult le a pályáról. A piros-fehérek 21 szerzett találatnál tartanak, ezen a téren a három legjobb játékosuk Krisztin Sára (6 gól), Oláh Adrienn (5 gól), és Elma Smajic (3 gól). Bém Gábor vezetőedzőtől először azt kérdeztük, hogy milyen hosszú volt a felkészülési szakasz, milyen munkát végeztek, és mire helyezték a hangsúlyt.
 

– Január 11-én kezdtük a felkészülést, ami tesztekkel, orvosi vizsgálatokkal kezdődött – kezdte a szakvezető. – Ezt követte egy hét hetes felkészülési program, ahol napi két edzésen az állóképesség fejlesztése és az új taktikai elemek gyakorlása került előtérbe. A lányok a szabadság alatt kaptak egyéni programot és ennek köszönhetően hamar tudtunk felkészülési mérkőzéseket játszani. Összesen nyolc edzőmeccs szerepelt a programunkban szerda-szombat ritmusban. A felkészülési mérkőzéseken védekezési és támadási taktikai feladatokat kaptak a lányok, amit, úgy érzem, jól oldottak meg.


A tények kedvéért: a hölgyek az edzőmérkőzések során 4-2-re verték a szlovák FC Kosicét, 9-0-ra az ugyancsak szlovák FK Dukla Banská Bystricát, 6-1-re a szintén ,,szomszéd" MFK Ruzomberokot, 2-1-re az Astra HFC-Üllőt, 5-1-re a Soroksár SC-t, valamint 3-0-ra az osztrák SV Neulenghbach-ot. A Miskolci VSC U19-es fiú csapata 4-1-re győzte le a DVTK-t, a szlovák Slovan Bratislava pedig 2-1-re nyert a Bém-gárda ellen.

Az Egyesült Államokból

Felvetettük a trénernek azt is, hogy milyen változás történt a keretben a holtszezonban.

– Közös megegyezéssel távozott tőlünk Hiba Yelizaveta és érkezett hozzánk Ele Avery – mondta Bém Gábor. – Ő az Egyesült Államokból jött Miskolcra, és támadó pozícióban számítunk rá. A télen négy utánpótláskorú játékosnak adtunk profi szerződést, akik az akadémia növendékei voltak és az első csapatban már bemutatkoztak: Mihal Anastasia, Katona Flóra, Szolomájer Leila, illetőleg Havasi Bernadett.

Mégis mit vár a vezetőedző a csapattól tavasszal játékban, egyéb téren? – megkérdeztük ezt is.

– Azt gondolom, hogy meg van az alapjátékunk – jegyezte meg. – Vannak begyakorolt taktikai elemeink úgy védekezésben, mint támadásban, és remélem, hogy ezt bajnokság közben is látni fogjuk. Szeretném látni tavasszal az egyén-, és a csapat fejlődését, s jó lenne, ha ez eredményességben is megmutatkozna. Dolgozunk azon is, hogy az edzésen olykor kiváló formát mutató játékot át tudjuk vinni a mérkőzésekre is.

Szerdán kupamérkőzés

Az a tabellából is ,,kitűnik", hogy sok-sok olyan váratlan eredménynek kellene születnie a folytatásban, aminek az lenne a következménye, hogy nem a jelenleg az első négy pozíciót elfoglaló csapat – az FTC-Telekom, az ETO FC Győr, az MTK Budapest, a Puskás Akadémia FC – végez az első négyben.

A diósgyőriek szakmai munkájának irányítója azon felvetésre, siker lenne-e, ha a jelenlegi pozíciót meg tudnák tartani, az alábbi rövid választ adta:

– Határozottan igen a válaszom, ismerve a mezőny szereplőit és a lehetőségeinket – nyilatkozta Bém Gábor.
A DVTK-nak sűrű hét napja lesz, ugyanis szombaton 14 órától az ETO FC Győr vendégei lesznek a bajnokságban, majd szerdán, március 6-án a Ferencvároshoz látogatnak (14.00, Kocsis Sándor Sportközpont), a tét a Magyar Kupában a legjobb 4 közé, az elődöntőbe jutás lesz, aztán március 9-én (szombat) a Szekszárdi WFC gárdája érkezik az Andrássy útra, az NB I-es összecsapás délután 2 órakor indul majd. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában