Helyi sport

2023.12.18. 16:00

Ezzel indokolta a KRRA a barlangban is túrázó edző elismerését

A napokban évzárót tartott a Kökény Roland Regionális Akadémia. Az eseményen elismerést vehetett át Rajnai Sándor, a Diósgyőri VTK kajak-kenu edzője. A szakember díját az akadémia az alábbi ismerettővel indokolta: ,,Évtizedek óta ikonikus alakja a sportágnak. Megkérdőjelezhetetlenül az ő aktív munkájának, szervezőkészségének köszönhető, hogy idén tavasszal szinte lehetetlen helyzetbe került csoportja talpraállt. Ma már európai környezetben tudja fogadni versenyzőit, melyek között korosztályos válogatottak is vannak. Az Akadémiai rendezvényen odaadóan dolgozik a lebonyolításban és a szervezésben. Olimpiai bronzérmes egykori versenyzőjéről, Veréb Krisztiánról elnevezett emlékversenyt szívügyének tekinti. A verseny, egyedi nyereményei miatt ma már az egyik kedvenc regionális rendezvénye a fiatal sportolóknak. Sanyi ha kell éjszaka is hajókat pakol, ételt készít a táborokban, vagy térdproblémái ellenére kilométereket túrázik a versenyzőkkel egy barlangban. Sándor a Kökény Roland Regionális Akadémiában végzett kiemelkedő munkájáért idén elismerésben részesült!" – a díjat Kubina Ádámtól, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkárától vette át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!