boon.hu video

2023.11.29. 19:41

Az évad nézőcsúcsánál a veretlenség elveszett, a tartás megmaradt (fotók, videó)

Az Euroliga-címvédő Fenerbahce megőrizte veretlenségét Diósgyőrben is.

DVTK Hun-Therm vs. Fenerbahce

Fotó: Bujdos Tibor

A női kosárlabda Euroliga csoportkör csúcsmeccsét rendezték szerda este Miskolcon, a DVTK Arénában, ahol az A-csoport 7. fordulójában két veretlen együttes csapott össze: az évad meglepetés csapata, a DVTK Hun-Therm az Euroliga címvédő török Fenerbahce gárdáját látta vendégül. 

A hazaiaknál két alapember, Kányási és Jovanovic sem volt bevehető sérülés miatt, és bár nagy létszámú piros-fehér tábor gyűlt össze a lelátón, akik óriási pluszt jelentettek a Diósgyőr számára, a találkozó esélyesének a török sztárcsapat számított.

Vendég gólokkal indult a meccs, Anderson triplát, Howard centergólt jegyzett (0-5), de a DVTK Aho N. hármasával megérkezett a mérkőzésbe, és megmutatta, hogy több van bennük. Ez olyannyira jól sikerült, hogy Grigalauskyte góljával átvették a vezetést, majd a 4. percben Garbin hármasával már négy egységgel jobban álltak (11-7). Nem sokkal később Tadic center találata után először kért időt a törökök szakvezetője (13-10), a 7. minutában pedig a frissen beállt Laksa triplájával újfent a Fener vezetett (16-17). Ám az első játékrészt a jobban lepattanózó, és valamivel pontosabban dobó Diósgyőr zárta előnnyel (20-18). 

Garbin triplája nyitotta a második negyedet, aztán a 13. percben, 25-22-nél a játékvezetők vitatott ítéletét követően, amikor a Fenerbahcének ítéletek büntetőket, Völgyi Péter időt ért, hogy hátha ezzel fékezni tudja a népharagot, de a közönség az 1 perces szünet alatt nem felejtett… Uzon találatával vette vissza a vezetést a török gárda, akik zsinórban 8 pontot szereztek (25-30). Nem ment ebben az időszakban a DVTK-nak, a Fener védekezése feljavult, jól is dobtak, emiatt a 16. percben a negyed második idejét is kikérte a hazai szakvezető. A pauza után McBride hármasával lett közte tíz (29-39), és innentől a kék mezesek figyeltek arra, hogy ne nagyon tudjon közelebb jönni a Diósgyőr (37-47). 

Kevés vendég fault

A harmadik menet elején Aho N. tolta csapatát, majd Garbin vert be egy trojkát, és ezzel a félére csökkentette a félidőbeli különbséget a Diósgyőr (46-51). De aztán a törökök is villantak néhányat, és megint meglett a közte tíz (46-56). Sőt, több is! Howard és Meesseman után Anderson is kedvet kapott a gólgyártáshoz, a 27. percben 46-62-nél kért időt Völgyi edző. Jobban játszott a Fener, a közönséget az viszont zavarta, hogy a játékvezetőktől túlontúl nagy tiszteletet, védettséget kapott az Euroliga győztes, például a harmadik játékrész végén 16-8 volt faultarány (53-66).

A záró játékrészben Aho N. hármasával tízen belülre jött a DVTK Hun-Therm (58-66), de a törököknek volt erre válaszuk (58-69). Hiába szedte jobban a lepattanókat a Diósgyőr, a vendégek dobáspontossága jóval jobb volt, ez vitte őket a győzelem felé (59-73). A hajrában a játékvezetők más szemmel nézték az eseményeket, a védettség elszállt, de ekkora erre már nem volt szüksége a Fenernek, mert tisztes előnnyel vezetett, és meg is nyerte a meccset. 

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon. 

DVTK Hun-Therm – Fenerbahce (török) 64-81 (20-18, 17-29, 16-19, 11-15)

Miskolc, 2500 néző. V.: Chueca (spanyol), Obertova (szlovák), Tomic (horvát). 

DVTK Hun-Therm: AHO N. 17/9, CHARLES 13/3, Lelik 6/3, Garbin 11/9, Grigalauskyte 7. Csere: Tadic 10, Tenyér, Toman, Aho T. 
Vezetőedző: Völgyi Péter. 

Fenerbahce: Onar 6, ANDERSON 17/6, McBride 9/6, MEESSEMAN 16/3, HOWARD 22. Csere: UZUN 8, Gül, Laksa 3/3. Vezetőedző: Valérie Garnier.

Kipontozódott: Charles (39.). 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában