London

2023.09.20. 07:30

Egyik csapat sem örül, hogy a másikat kapta

Kedden elutazott Londonba, az El-selejtező meccsre a diósgyőri női kosárlabdacsapat.

Fotó: Ádám János

Szerdán 20.00-tól London Lions – DVTK Hun-Therm női kosárlabda mérkőzést rendeznek, az Euroliga-selejtező első felvonásaként Angliában (a két csapat a visszavágót a jövő héten szerdán 18.00-tól Diósgyőrben játssza). Az évad első tétmérkőzése előtt Völgyi Pétert, a diósgyőriek szakvezetőjét kérdeztük. Elsőként azt felvetve, hogy a DVTK Hun-Therm csapata a keret összetételét illetően erősebbnek tűnik a tavalyinál, és sokan bajnoki címet vizionálnak, ezzel kapcsolatban pedig arról érdeklődtünk, hogy egyetért-e ezekkel.

– Döntőbe szeretnénk jutni, ez már előrelépés lenne, remélem a tavalyi sérüléshullám után több szerencsénk lesz a végjátékban… De tettünk is azért, hogy ne kerülhessünk újra ilyen helyzetbe, szélesebb a rotációnk, tudok majd pihentetni játékosokat. Bajnokságot nyerni nagyon összetett feladat, készen kell állni rá, ha eljön a lehetőség. Még kiegyenlítettebb lett a mezőny, több csapat is odaérhet majd a végén, csalódott lennék ha mi nem lennénk köztük – mondta a diósgyőri edző, aki arra a megjegyzésre, hogy a London Lionsra is igaz a fenti megállapítás, talán az is, hogy a keretük alapján nagyobb büdzsével vágnak neki az idei évadnak, mint a Diósgyőr, így folytatta: – Euroliga szinten is nagyon bő és erős a keretük, az anyagi lehetőségeket felesleges is összehasonlítani, ráadásul a bajnokságukban sincs ellenfelük. Győrben sikerült őket személyesen megnézni, de ott még a meghatározó centereik nélkül játszottak. A selejtező két legerősebb csapatát sorsolták össze, aminek szerintem mi sem örültünk, és ők sem örültek.

A centerposztról

Azt is megkérdeztük a szakvezetőtől, hogy milyen ellenfélre, meccsre számít az EL-selejtező első felvonásán.

– Nehéz ezt megjósolni, nekünk higgadtnak kell maradni, ugyanakkor nagy szívvel egységesen játszani, hogy minél nagyobb sansz maradjon a visszavágóra. Egy szoros eredmény jó alap lehet a 27-i visszavágóra. A legfontosabbat tudatosítottuk játékosainkban: minden egyes pontnak óriási jelentősége lehet – mondta Völgyi Péter.

A diósgyőri vezetőedzőnek azt is szóba hoztuk, hogy az angol csapatnak erős centerpárosa, palánk alatti sora van, a DVTK-nak azonban centerhelyen vannak problémái, Tadic sérülése miatt nem játszhat. Ezzel kapcsolatban megkérdeztük: ez mennyire határozhatja meg a meccset, illetve mikor várható Tadic pályára lépése?

– Hetek óta így készülünk, és bár reménykedtünk a vártnál gyorsabb rehabilitációban, nem ért váratlanul bennünket a kialakult szituáció. Tadic pontjai, lepattanói, elzárásai nagyon fognak hiányozni, de a Grigalauskyte, Garbin páros képes lehet magas szinten is elvinni az 5-ös posztot. Szerintem 2-3 hét múlva Tadic már teljes értékű játékosunk lehet – felelte a DVTK Hun-Therm vezetőedzője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!