Helyi sport

2023.07.09. 17:51

Szalai Fanni és Hóbor Zalán nyerte a junior Európa-kupát

A nőknél kettős magyar siker született, a férfiaknál három hazai versenyző állt a dobogóra.

Hóbor Zalán nyert a férfiaknál

Fotó: SZIS

A nyílt triatlon junior Európa-kupa 30 főt számláló női fináléjába 16 magyar sportoló kvalifikálta magát a szombati elődöntőkből. A Dísztóban megrendezett 500 méteres úszást két körben teljesítették a hölgyek, közülük két magyar, Nádas Nóra Romina és Szalai Fanni 6:46 perces, azonos idővel indulhatott elsőként a kerékpáros depóba. Az 5 körből álló, összesen 12 km-es kerékpározás megkezdése után öt fős élboly alakult ki. A két magyar mellett a kanadai Jamie Harker, a brit Isabella Hayes és a holland Sonja De Koning igyekezett mind jobban eltávolodni a mezőny többi tagjától. Nem is akármilyen sikerrel, hiszen a 3. kör végén már közel egy perces volt az ötös előnye. A második depózásig további fél percet vertek rá a mezőnyre, így már akkor sejteni lehetett, hogy az érmesek minden bizonnyal közülük kerülnek ki. A 3,6 km-es, három körből álló futás első pár száz méterén Szalai Fanni hatalmas tempót diktálva ragadta magához a kezdeményezést, míg Nádas Nóra Romina 14 másodperccel elmaradva követette őt ekkor a második helyen. A harmadikként érkező holland lánynak 40 másodperc volt a hátránya a verseny ezen periódusában. Az utolsó kilométerhez érve Szalai – utcahossznyi előnyének tudatában – már felszabadultan pacsizhatott le a kordon mellett álló szurkolókkal. Az ezüstérmes Nádas szintén meggyőzően utasította maga mögé Koning-et.

Teljes magyar dobogó
A szintén 30 tagú férfi döntőben 19 magyarnak volt esélye a minél jobb szereplésre. Ezt az esélyt már az úszás során meg akarták ragadni, hiszen Kropkó Márton vezetésével az első négy helyen magyar triatlonos indulhatott a kerékpárjáért a váltóhelyre. A tekerés féltávjánál a Kropkó, Kovács Gyula, Hóbor Zalán és Soós Gergő alkotta kvartett bő egy perccel haladt a többiek előtt. Ezt az előnyt meg tudták őrizni a második váltásig. A futópályára érve Hóbor Zalán lábai reagálták a legjobban, de Kropkó Márton és Kovács Gyula is ott volt a sarkában, míg Soós Gergő kissé lemaradt. A következő kör végére Kropkó Márton hozta az élen a vezető triót. A dobogós helyezések sorsát az utolsó 1,2 km-en döntötték el a magyarok. A célegyenesben Hóbor Zalánt pillanthatták meg elsőként a nézők, Kovács Gyula lett a második, Kropkó Márton pedig a bronzot érdemelte ki.
Az érmeket és virágcsokrokat az olasz Renato Bertrandi, az Európai Triatlon Szövetség (ETU) elnöke, Kindl Gábor, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke, Papp Zsolt és Molnár István, Tiszaújváros két alpolgármestere adta át a dobogósoknak.

Triatlon: eredmények 
Nők (500 m úszás, 12 km kerékpározás, 3,6 km futás): 1. Szalai Fanni (magyar) 39:48 perc, 2. Nádas Nóra Romina (magyar) 40:44, 3. Sonja De Koning (holland) 41:34, …8. Papp Laura Inez (magyar) 42:43, …11. Baier Zsófia (magyar) 42:54, …13. Szobácsi Laura (magyar) 42:57, 14. Pusztai Dóra (magyar) 43:05, 15. Vas Eszter (magyar) 43:25, …18. Dobi Lili (magyar) 43:46, 19. Fabók Eszter (magyar) 43:51, …21. Filep Zóra (magyar) 44:13, …24. Bartók Hanna (magyar) 44:42, 25. Gyalog Inez (magyar) 44:50, 26. Lehmann Sára (magyar) 44:56, 27. Fabók Vivien (magyar) 45:06, 28. Balogh Sára (magyar) 46:07. (Kulcsár Amira nem tudta befejezni a versenyt.)
Férfiak (500 m úszás, 12 km kerékpározás, 3,6 km futás): 1. Hóbor Zalán (magyar) 36:10 perc, 2. Kovács Gyula (magyar) 36:15, 3. Kropkó Márton (magyar) 36:21, 4. Soós Gergő (magyar) 36:42, 5. Trungel-Nagy Zalán (magyar) 37:32, 6. Rózsavölgyi Donát (magyar) 37:40, 7. Trungel-Nagy Kolos (magyar) 37:48, 8. Székely Konrád (magyar) 37:53, …13. Szűcs András (magyar) 38:20, 14. Heismann Benedek (magyar) 38:23, …16. Fehér Tibor (magyar) 38:34, …18. Hóbor Lehel (magyar) 38:41, 19. Kárpáti Ákos (magyar) 38:48, 20. Czigány-Bánk Hunor (magyar) 38:48, …22. Szabó Mihály Márton (magyar) 38:59, …26. Monostori Botond (magyar) 39:19, 27. Márkus Noel (magyar) 39:27, 28. Kendeh-Kirchknopf Sebestyén Pál (magyar) 39:34, …30. Szűcs Benedek Áron (magyar) 39:48.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!