Labdarúgás

2023.07.20. 18:00

Három osztály harminc csapata kezdi majd el

20230510 Tiszaújváros B.A.Z. Vármegyei Kupa férfi labdarúgó mérkőzés. Gesztely FC-Hidasnémeti VSC Fotó: Ádám János/ÁJ, Észak-Magyarország Képen: kupagyőztes Hidasnémeti VSC csapat

Fotó: Ádám János

Lejárt a nevezési határidő (június 30.) a soron következő, 2023/2024-es Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kupára is. A sorozaton való részvétel kötelező volt a vármegyei I. osztályú csapatok számára, kivéve a fiókcsapatnak számító kluboknak. A Bánhorváti ugyanis az NB II-es KolorCity Kazincbarcikai SC második számú együttesének számít, míg az Ózd-Sajóvölgye az NB III-as Putnok FC ,,kettes" gárdájának.

Az igazgatóság tájékoztatása szerint a nevezések az alábbiak szerint alakultak: a vármegyei I. osztályt tehát 14 egyesület képviseli, úgy mint Bőcs KSC, BSK Alsózsolca, BTE Felsőzsolca, Edelény, Emőd, Gesztely, Hidasnémeti, Mezőkeresztes, MVSC-Miskolc, Parasznya, Sajóbábony, Sárospatak, Szirmabesenyő, Tállya.

Eddig Tiszaújvárosban

A vármegyei II. osztály mezőnyéből összesen 11 helyen gondolták úgy, hogy részt vesznek a kupasorozatban, mégpedig az alábbi települések csapatai: Bükkábrány, Bükkszentkereszt, Hejőpapi, KKFC Mezőcsát, Mád, Mezőzombor, Nagybarca, Onga, Ónod, Sátoraljaújhely, Szendrőlád. A honi labdarúgás legalacsonyabb szintjéről, a vármegyei III. osztályból öt helyen ,,tették fel a kezüket", így a Hangony-Fenyvesalja, a Garvittax Szomolya, a HHF Szuhogy, a Hidvégardó, és Kenézlő szurkolói izgulhatnak csapatukért a kupaszereplést illetően. 

A menetrend is elkészült, mely alapján idén két fordulót rendeznek. Az elsőt augusztus 23-án, szerdán, 17 órától, a másodikat pedig szeptember 13-án, szintén szerdán, de már 16 órától. 2024. április 17-én (17.00) kerül majd sor a 3. fordulóra, május 8-án (17.00) az elődöntőre, május 22-én (17.00) pedig a kupagyőzelemért fog megmérkőzni a két fináléba jutó alakulat.

Az eddigi két döntőt egyaránt Tiszaújvárosban (a helyi Sportcentrumban) bonyolították le, és ha semmilyen váratlan dolog nem jön közbe, akkor ez vélhetően jövőre is ugyanígy lesz. Ugyanis a felek között egyrészt jó a kapcsolat, másrészt az Igazgatóság munkatársai nagyon elégedettek a helyiek által biztosított feltételekkel.

A legjobb négy csapat minden bizonnyal (bár ez csupán jövő tavasszal derül ki) ott lesz a Magyar Kupa 2024/2025-ös sorozatának főtábláján.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!