Kosárlabda

2023.06.26. 10:23

Öt, tíz, ötven, kétszáz

Ezek a számok voltak a Lions 3x3-as kosárlabdatorna találós kérdései.

A város egyik központi helyén a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kosárlabda Szövetség, a Tudomány és Technika Háza, valamint az Első Miskolci Lions Klub szombaton egész napot családi programot szervezett. A kiírók azt mondták, hogy beköltöztették a kosárlabdát a belvárosba, és túl azon, hogy játéklehetőséget kínáltak, jótékonysági rock koncerttel támogatták a Tüskevár Óvoda és Iskola játszóudvarának felépítését.

Külföldieket is  

– Velünk voltak az égiek – kezdte Bene Szilárd, a szövetség ügyvezetője, majd így folytatta: – Pénteken este az özönvíz szinte mindent vitt a Népkertben és környékén, szombaton azonban semmi sem zavarta a tömegeket vonzó rendezvényünket és még jól is jött, hogy nem tombolt hőség. Több kategóriában hirdettünk eredményt és mire lecsengett a versenyünk, máris következett zenei ráadásunk, vagy a magyar – spanyol női Európa-bajnoki elődöntő a televízióban, mert szabad volt a gazda.

A szervezők öt pályát építettek, a játékot tíz szakavatott bíró dirigálta, a csapatok száma elérte az ötvenet, a nevezőké pedig a kétszázat – ez volt a show mérlege, jövőre pedig valószínűleg még egy számot írhatunk majd a statisztikához: a külföldi indulókét, az ötletgazdák ugyanis azon törik a fejüket, hogy kinyitják a határokat, hiszen az Európai Unióban sincsenek már klasszikus értelemben vett határok, így vallják, hogy ezt a népszerű műfaj további elterjedését se akadályozzák a korlátok.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!