Labdarúgó vármegyei II. osztály

2023.04.03. 11:53

Az egy hét eltiltástól a több hetes pihenőig

A nyilatkozat utóélete: műbalhé, cirkuszi előadás vagy tényleges probléma is lehet.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Közép csoportja 20. fordulója keretében a mezőkövesdi Tűzoltó pálya adott otthont a Hejőpapi – Ónod találkozónak, amelyet Nagy László vezetett, asszisztensként pedig Fotiu Pavlosz és Farkas Milán Lajos működött közre. A 3–1-es hazai sikerrel végződött összecsapást követően többek között ezt mondta Krajnyák Attila a vesztes gárda edzője:

A játékvezetőknek ajánljuk, hogy olvassák át a szabálykönyvet.

Tévedés mindig lesz

Annak érdekében, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, megkerestük dr. Varga Zsolt egykori FIFA-asszisztenst, az MLSZ megyei igazgatósága játékvezetői bizottságának elnökét, aki elöljáróban leszögezte:

– Természetesen minden nyilatkozatot elolvasunk az Észak-Magyarországban és a boon.hu portálon. Az a tapasztalatunk, hogy többnyire a vesztes fél szidja a sípost és a kollégáit, szavaik pedig általában nem állják meg a helyüket, de az is nyilvánvaló, hogy tévedés volt, van és mindig lesz.

A dirigensek elöljárója ezután az általuk követett gyakorlatról beszélt:

– Panasz esetén az ellenőri jelentés az elsődleges, persze csak akkor, ha járt az adott találkozón szövetségi kiküldött. A trénerek felháborodott, vagy epés nyilatkozatainak kézhez vétele után etikai albizottságunk – a testület vezetője Friedl Csaba – képviselői telefonon felveszik a kapcsolatot az érintett bíróval, de ez a személy lehet akár maga a küldő is. Azt tisztázzák, hogy van-e alapja a keresetlen szavaknak, vagy a nem kívánt mondatoknak.

Amennyiben a saját kutakodásunk olyan eseményt tár fel, amely mások számára tanulsággal szolgálhat, akkor ezt a továbbképzésünk anyagává tesszük.  

Eltiltás, pihentetés

A munkáját évtizedek óta végző, így nagy tapasztalattal rendelkező elnöktől arra is választ kértünk, hogy mit tesznek akkor, ha enyhe, vagy akár súlyos hibát tapasztalnak.

– Ekkor a szűkös létszámunk ellenére is pihentetés, vagy pihentetések következnek – válaszolta kapásból dr. Varga Zsolt. – A sima tévedésért egy fordulóról szóló eltiltás jár, a szabályismereti hiba viszont legkevesebb két hétről, vagy két fordulóról való kizárást von maga után, de ez adott esetben még több is lehet.

Túlteszi magát

Megkerestük a szakma egyik régi motorosát is.

– Én már nagyon régen nem foglalkozom az edzői, vagy a szakosztályvezetői, klubelnöki nyilatkozatokkal, ezeken túlteszem magam – csatlakozott a témához Tiszóczki Attila, aki a Szirmabesenyő – Rudabánya megyei második osztályú találkozót vezényelte. – Amennyiben magamra venném a hozzám intézett szidalmakat, már régen nem lennék játékvezető. Az edzők, a csapatvezetők és a nézők lehetnek elfogultak, mi nem. Mindenkinek azonban nem hozhatunk jó döntést, egy 11-esnél, vagy kiállításnál, vagy cinkes szabálytalanság, továbbá vélt, vagy valós leshelyzet megítélésénél amíg világ a világ, lesz vita. A megyei hátország esetében senki ne felejtse, hogy valamennyien amatőrök vagyunk, ha valamelyik gárda feljut az NB I-be, akkor a meccseire majd NB I-es bírót kap – de a bíró is ember, működjön bármelyik osztályban. Az élvonalban még a VAR segítsége és támogatása mellett is előfordulnak vitás döntések, mi viszont csak magunkra és a kollégáinkra hagyatkozhatunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!