NB II

2023.02.26. 16:13

Telt ház előtt nyert a Barcika (fotókkal)

A listavezető DVTK pont nélkül maradt az NB II-es megyei rangadón.

A listavezető DVTK pont nélkül maradt az NB II-es megyei rangadón.

Fotó: Vajda János

A labdarúgó NB II 25. fordulójában, vasárnap délután megyei rangadót rendeztek, a KolorCity Kazincbarcikai SC a Diósgyőri VTK-t fogadta. A hazaiaknak a kiesés elkerülése miatt kellett a pontok, a vendégeknek pedig a feljutásért folytatott küzdelemben. A meccsnek a presztízsen túl az is érdekességet adott, hogy a két együttes legutóbbi, ugyanitt lejátszott tétmeccsét, az előző évadban, a Magyar Kupa legjobb 16 közé jutásért lejátszott találkozóját, 3-2-re a barcikaiak nyerték, akkor 2021. október 28-án még NB III-as együttesként búcsúztatták a DVTK-t. Annak a mérkőzésnek egyik mostani vezetőedző sem volt részese, a diósgyőrieké, Kuznyecov Szergej tíz hónappal később érkezett, az észak-borsodiaké pedig tulajdonképpen hétfőn. Ugyanis annak ellenére, hogy már február 16-án bejelentették Csábi József szerződtetését, az előző fordulóban még tartott Simon László beugró szerepe, és vele elért győzelem után, az új szakvezető munkába állását követően is a stáb tagja maradt.

Kettő és négy helyen

A barcikai csapat kezdője két helyen változott az egy héttel ezelőtti, a HR-Rent Kozármisleny otthonában 3-0-ra megnyert meccshez képest, Szabó B. és Bacsa a kispadra került, Ur ötödik védőként a hátsó alakzatban, Pálinkás pedig támadóként kapott bizalmat az új vezetőedzőtől.

A vendégek szakvezetője négy helyen nyúlt bele a hétfői, a Pécsi MFC-t hazai pályán 3-2-re legyőző kezdőjébe. Az azon a meccsen kiállított, és ez alkalommal az eltiltását töltő Bárdos helyett, a sárga lapos pihenője után visszatérő Szatmári foglalta el helyét a védelem közepén. Gera és Bényei sérülés miatt nem volt bevethető, Eppel a pados lett, a felsoroltakkal összefüggésben Jurek, Cseke és Könyves pedig kezdőként jutott szóhoz.

Telt ház előtt indult útjára a labda, az 1120 nézőtől bizonyára lettek volna többen is, ha a létesítmény befogadó képessége nem szab ilyen szűk határokat.

Barcikai gól

A találkozó elején a DVTK járt közelebb a gólszerzéshez, a 8. percben Lőrinczy próbálkozott a 16-oson belül lövéssel, néhány másodperccel később Könyves közelijét pedig már védenie kellett Megyeri I. G.-nek. Ám a folytatásban eltűntek a kapuk elől a csapatok, az öt védővel és két védekező középpályással játszó hazaiak jól lépegettek közbe a vendégek építkezéseinél, és a labdaszerzéseket követően a nagy területet a Kurdics, Kovács B., Pálinkás trióval szerették volna bejátszani. Ez utóbbi nem igazán ment, a házigazda védekezése azonban rendben volt. A 27. percben, – a 20. születésnapját éppen vasárnap ünneplő, az NB III-as DVTK tartaléktól kölcsönben Barcikán szereplő – Csatári lövése volt az első kaput eltaláló hazai próbálkozás. Tíz minutával később Könyves lökete adott munkát a hazai hálóőrnek, majd kis idő múlva az ötösön hibázott ziccert az egykori válogatott támadó, ugyanis nagy helyzetben a kapusba lőtt. A 43. percben ezt góllal büntette a hazai együttes, Csatári kiugratásával Kurdics lódult meg a kapu felé, és egy védővel a nyakában, 16 méterről a jobb alsó sarokba bombázott (1-0).

Csak helyzetek

Kis túlzással, három percen belül annyi történt a második félidő elején, mint az az egész első játékrészben, nagy helyzeteket tekintve biztosan. Előbb Heil fejelte a jobb kapufával szemben, 5 méterről, a dermedten álló Danilovic mellett a jobb alsó sarok mellé a labdát, majd a kétgólos előnyről ,,lemondó” Barcikával szemben a Diósgyőr is meghagyta az 1-0-s eredményt. Egy lesgyanús akció során Könyves passzával a jobb oldalon kilépő Jurek nem tudott lőni a kifutó kapus mellett, akit Könyves korholt azért, mert elfelejtette, hogy középre is visszatehette volna a lasztit. Az 56. percben Lukács D.-nek volt egy villanása, a jobb alsó saroknál Megyeri I. G. mentett szögletre. A 63. minutában Süttő tévesztette el a 16-osoról a kaput, majd válaszként Jurek bombázott a túloldalon, Megyeri I. G. pedig ismét az alapvonalon túlra tette a labdát. Időközben kettőt is cserélt a DVTK, Holdampf több hónapos kihagyást követően tért vissza a pályára. De változtatott Csábi József is, annak ellenére, hogy stabilan játszott csapata. A vendégek mezőnyfölényben futballoztak, de Takács T. beállásával a KBSC veszélyesebbé vált a labdaszerzéseik után. A hajrában Süttő jobb alsóra tartó bombáját paskolta szögletre Danilovic, és hiába fejtett ki nagy nyomást az utolsó percekben a Diósgyőr nem tudott pontot szerezni.

A megyei rangadó után a barcikai együttes örülhetett, akik lelkes, fegyelmezett játékkal megérdemelten nyertek a halvány DVTK-val szemben.

KolorCity Kazincbarcikai SC – Diósgyőri VTK 1-0 (1-0)

Kazincbarcika, 1120 néző. V.: Lovas (Szilágyi N., Szabó D.).

 

KolorCity-Kazincbarcikai SC: Megyeri I. G. – Székely K. (Szemere, 68.), Szekszárdi, Ur, Lippai, Süttő – Heil (Nagy J., 86.), Csatári (Szabó B., 76.) – Kurdics (Bacsa, 86.), Kovács B. – Pálinkás (Takács T., 76.). Vezetőedző: Csábi József.

 

Diósgyőri VTK: Danilovic – Csirmaz, Szatmári, Viczián, Bokros (Medgyes, 82.) – Lőrinczy, Cseke (Obounet, 82.), Bertus (Holdampf, 66.) – Jurek, Könyves (Eppel, 66.), Lukács D. Vezetőedző: Kuznyecov Szergej.

 

Sárga lap: Szekszárdi (54.), Nagy J. (88.).

Gólszerző: Kurdics (43.).

Jók: Megyeri I. G., Ur, Süttő, Kurdics, ill. Szatmári.

 

Csábi József: – Nagyon nagy sikert értünk el a mai nap folyamán, az NB II egyik legjobb csapata ellen, akiknek a játékából jól felkészültünk. Jó hangulatú meccs volt, erről kell szóljon a foci, és, ha ez győzelemmel is párosul, az csodálatos érzés. Gratulálok a játékosoknak, maximálisan próbálták végrehajtani azt, amit elterveztünk. A DVTK kezdeményezett többet, de racionalitással elértük a célunkat.

 

Kuznyecov Szergej: – A megyei rangadó a hazai nézőknek tetszhetett, nekünk jobban kellene teljesíteni, futballozni, hogy az ilyen meccseket megnyerjük. Kikaptunk, nagy tragédia nem történt, haladunk tovább, sok meccs van még. Javítani kell a játékon, hogy meglegyen, amit akarunk.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!