Labdarúgás

2023.01.05. 05:10

A majdnem teljes tavaszi keret utazott

Két új fiú csatlakozott a Mezőkövesd Zsóry FC-hez, a törökországi edzőtáborba indulás előtt.

Az utazás volt a fő programja szerdán a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgócsapatának. A sárga-kékek a törökországi Antalyába repültek, ahol 10 napig edzőtáboroznak, és ez alatt összesen öt edzőmeccset játszanak (az elsőt, a német másodosztályban szereplő 1. FC Kaiserslautern ellenit, már csütörtökön). 

Huszonhat fős játékoskerettel terveztek útra kelni a dél-borsodiak, ám végül ez eggyel kevesebb lett, ugyanis az olasz Riccardo Piscitelli megbetegedett, nem tudott a csapattal tartani. Azonban nem kizárt, hogy pár nap múlva a kövesdiek után utazik a kapus.

Két új fiú is a megye élvonalbeli labdarúgócsapatával tartott, azok után, hogy szerződést kötöttek velük. Tóth László, a Mezőkövesd Zsóry FC szakmai igazgatója arról adott tájékoztatást, hogy sikerült megállapodniuk Younn Zaharyval, a Comore-szigetek-i, francia kettős állampolgárságú belső védővel, aki a múlt év végén, a Ferencvárosi TC elleni felkészülési mérkőzésen már pályára lépett a dél-borsodiaknál. A 24 éves, 193 centi magas játékos szabadon igazolhatóként került a kövesdiekhez, legutóbbi csapata, az előző évad végén, a francia 3. osztályban szereplő SO Cholet volt.

– A tavaszi rajtra készülő keret nyolcadik új játékosa is megvan, Thomas Ephestion. A támadó középpályás a belga másodosztályú RWD Molenbeek csapatától érkezett hozzánk, a 27 éves labdarúgó 189 centi magas és Martinique-i mellett francia állampolgársággal is rendelkezik – tudtuk meg Tóth Lászlótól.

Madarász távozóban

Az előző hetekben Filip Steliano (román, FC Dinamo 1948), Ilia Beriashvili (grúz, FC Telavi), Csontos Dominik (Ferencvárosi TC, Soroksár SC kölcsönben), Márkus Attila (Nyíregyháza SFC), Lehoczky Roland (MTK Budapest) és Nikolay Prudnikov (orosz, fehérorosz, FK Orenburg) leigazolását jelentette be a kövesdi klub.

A dél-borsodiak szakmai igazgatója ezután azt is mondta, hogy mivel a keretük létszáma kötött, az érkezőkkel összefüggésben újabb távozók is lesznek. Az már korábban kiderült, hogy az osztrák Philipp Schmiedl az ASV Siegendorf játékosaként folytatja, Bobál Dávid kölcsönben az MTK Budapestben szerepel, Horváth Milán pedig a kölcsönben töltött időszak után visszatér a Budapest Honvédhoz. A horvát Tomislav Kissel, és az észak-macedón Remzifaik Selmanival szerződést bontottak a kövesdiek, és Rabatin Richárd sem lesz tagja a sárga-kékek tavaszi keretének. 

Miután Tóth László felsorolta a Törökországba utazó keretet, kiderült, hogy nem csak Piscitelli marad itthon. Az érintett három labdarúgóról a következőket mondta a szakmai igazgató: 

– Az észak-macedón David Babunski az őszi szezon közben érkezett, és mivel annak idején két hónapot írt alá, így ő már nincs velünk. Gíber Attila, aki az utánpótlásunkból csatlakozott az első csapat keretéhez, otthon maradt, az edzőtáborozás idején a tartalékcsapat edzéseit látogatja. Madarász Márk pedig azért nem tartott velünk, mert távozóban van tőlünk. 

Az MZSFC edzőtáborozó kerete

Tordai Árpád (román, magyar), Danylo Ryabenko (ukrán), Vadnai Dániel, Pillár Róbert (szlovák), Andrej Lukic (horvát), Luka Lakvekheliani (grúz), Vajda Sándor (ukrán, magyar), Dino Besirovic (bosnyák, portugál), Aliaksandr Karnitski (fehérorosz), Cseri Tamás, Stefan Drazic (szerb), Nagy Gergő, Molnár Gábor, Kállai Kevin, Kállai Zalán, Bobál Gergely, Marko Brtan (horvát), Filip Steliano (román), Ilia Beriashvili (grúz), Csontos Dominik, Márkus Attila, Lehoczky Roland, Nikolay Prudnikov (orosz, fehérorosz), Younn Zahary (Comore-szigetek-i, francia), Thomas Ephestion (Martinique-i, francia)


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!