Röplabda

2022.12.03. 11:11

A listavezetőt fogadja a Vegyész

Vasárnap a bajnoki címvédő ellen próbál pontot, pontokat szerezni a barcikai férfi röplabdacsapat.

Reffatti vasárnap bemutatkozhat a Vegyészben

Fotó: Török Attila

A férfi röplabda Extraliga 10. fordulójában vasárnap 19.00-tól a listavezető Pénzügyőr SE csapatát fogadja GreenPlan-VRC Kazincbarcika együttese. A presztízs csatát a barcikai gárda a tabella utolsó előtti, vagyis 7. helyéről várja, és a bajnoki címvédő ellen nem lesz könnyű dolga, ugyanis a fővárosiak ebben az évadban mindössze egyszer szenvedtek vereséget. 
– Nagyon bízom abban, hogy a felfelé ívelő pályánk tovább folytatódik – jelentette ki Toronyai Miklós, a GreenPlan–VRC Kazincbarcika vezetőedzője. – A listavezető ellen nehéz meccsre számítok, ellenfelünk összeszokott, erős csapat, szinte ugyanazzal a kerettel, amelyikkel az előző évadban bajnokságot nyertek. Egy embert cseréltek ki, egy brazil center helyett egy másik brazil centert hoztak, és nem lettek rosszabbak semmivel sem. Jól ismerik egymást, megvan az összhang közöttük.

Komoly erősítés

Szóba hoztuk a barcikai edzőnek az új igazolásukat.
– Refattti személyében egy komoly erősítés érkezett, a rutinos brazil szélső ütő nagy segítségünkre lehet – mondta Toronyai Miklós, majd így folytatta: – Kiélezett meccsre számítok, szerintem jó mérkőzésre van kilátás, amelyen szeretnénk pontot, pontokat szerezni. Keretünk minden tagja rendben van, az előjelek kedvezőek, jó 2-3 hét van mögöttünk, ráadásul visszatértünk a rendes kerékvágásba, a heti egy meccsre, és a játékosoknak megfelelő idő jutott a regenerálódásra. Bizakodó vagyok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!