Labdarúgás

2022.11.08. 17:00

Listavezetői vizit Csákváron

A hetes veretlenségi sorozatban lévő csapat a hatnál tartó DVTK-t fogadja szerdán.

A diósgyőri Holdampf Gergő (balról, az ötödik) kihagyja a mai meccset

Fotó: Bujdos Tibor

A labdarúgó NB II-ben hétközi fordulót rendeznek, ennek keretében a Diósgyőri VTK csapata az Aqvital FC Csákvár vendége lesz, szerdán 13.00-tól. A piros-fehérek listavezetőként lépnek pályára, köszönhetően a múlt vasárnap, a Szeged-Csanád GA elleni, idegenbeli rangadón elért 3-0-s sikerüknek. Hasonló magasságokban legutóbb nyolc hónapja voltak a piros-fehérek, akik a tavalyi évadban egy ideig az első helyen álltak a másodosztályban. Igaz, ezt az előkelő pozíciót nem sikerült megtartaniuk, hiába váltottak szakvezetőt az akkor feljutó helyen, másodikként álló együttesnél, Dragan Vukmir nem tudta visszavezetni a csapatot az NB I-be. Azóta ő már régen nincs a klubnál, a szintén a nevéhez fűződő, a DVTK történelmének a leggyengébb másodosztályú rajtja is már csak egy rossz emlék. Az őt váltó új szakvezető, Kuznyecov Szergej az NB II-es szinten bombaerősnek számító kerettel, szinte hibátlanul szerepel, a Magyar Kupából történt kiesés mellett csupán két bajnokin vesztett pontokat a gárda, ám az egy-egy vereség, és döntetlen mellett nyolcszor nyerni tudtak.
Az első hely megőrzéséhez, megerősítéséhez azonban újabb pontok kellenek. A Csákvár erős sorozatban van, hét veretlen meccsnél tartanak (a Diósgyőr hatnál), és ebben az évadban hazai környezetben csak egyszer kaptak ki, a Gyirmót FC Győrtől, 2-1-re, szeptember 11-én, és az a meccs volt a legutóbbi vereségük a bajnokságban. A tabella 6. helyezettje ellen azonban lehet, hogy nem lesz olyan nehéz dolga a DVTK, mint mondjuk volt a kieső zónába tartozó, jellemzően csak a védekezésre koncentráló csapatokkal szemben, ha ugyanis a Csákvár focizni akar, és nyitottabb játékot vállal, akkor a DVTK minőségében jobb támadó futballistáinak lesz területük arra, hogy megmutassák tudásukat. 

Megvalósították

– A Szeged ellen volt egy tervünk, a játékosaink pedig maximálisan megvalósították, amit elterveztünk, az ellenféltől azt kaptuk, amit vártunk, így sikerült nyerünk – nyilatkozta Kuznyecov Szergej, a DVTK vezetőedzője. – Fontos volt, hogy sok helyzetet dolgoztunk ki és ezúttal gólokat is tudtunk ezekből szerezni. Bízom benne, hogy ez a jövőben is így lesz. A győzelem ellenére volt pár dolog, ami nem tetszett, ezeket átbeszéltük, igyekszünk a hibákat kijavítani. Korábban is említettem, mi arra törekszünk, hogy minden meccsen magabiztosan lépjünk pályára és közönségszórakoztató játékot mutassunk, de ez nem megy egyik hónapról a másikra. Az a cél, hogy mérkőzésről-mérkőzésre egyre jobbak és jobbak legyünk. Ha mindenki pontosan tudja, hogy mi a feladata, és betartja a taktikát, akkor az eredmények is jönni fognak. Nagyon nehéz találkozó vár ránk Csákváron, az aktuális forma alapján ők is ott vannak a legjobbak között. Ismerem Tóth Balázs filozófiáját, izgalmas mérkőzés lesz, de mi szeretnénk ismét jó játékkal hazahozni a három pontot. A vasárnap sérülés miatt lecserélt Holdampf biztosan nem utazik velünk, rá hosszabb kihagyás vár. Könyves, Póser és Szőke szereplése továbbra is kérdéses. 

Várható kezdő

A DVTK várható kezdőcsapata: Danilovic – Csirmaz, Szatmári, Bárdos, Bokros – Cseke, Koman, Bényei – Gera, Lukács D., Jurek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!