DVTK

2022.06.15. 07:32

Letelt a szabadság a DVTK-nál

Szerdától felmérésekkel indul be az új évad Diósgyőrben, hétfőtől pedig jönnek az edzések.

BCS

Nagy átalakulás várható a piros-fehérek keretében | Fotó: ÉM

Fotó: Bujdos Tibor

Véget ért a nyaralás kedden a diósgyőri labdarúgók számára. A 2021/22-es keret tagjainak, jellemzően minden játékosnak, akinek élő szerződése van a klubbal, vissza kell térnie a DVTK-hoz, függetlenül attól, hogy itt, az NB II.-es csapat kötelékében folytatják-e a pályafutásukat, vagy pedig távoznak. Ugyanis csütörtöktől péntekig zajlanak az egészségügyi, fizikai felmérések, mielőtt hétfőn megkezdődne a fizikai munka a piros-fehéreknél. 

Ami a július végére kiírt bajnoki rajtig, jellemzően hazai környezetben zajlik majd, az edzőcentrumban. Ugyanis a stadion gyepszőnyegét a bajnoki idény után kicserélték, amivel a múlt héten pénteken készültek el a kivitelezők. Az öntöző- és fűtési rendszert nem érintették a munkálatok. A régi gyepszőnyeg felcsavarása és az altalajról 3 centi vastag föld felmarása után a szintezés, majd a 1,5 éves, tiszta réti perje lefektetése következett. A mintegy 40 millió forintos beruházás során most a pihentetés van „műsoron”, hat hétig kell állnia az új gyepszőnyegnek a használatbavétel előtt. A tervek szerint a DVTK NB II.-es felnőttcsapata a bajnoki rajt előtt avathatja fel az új füvet. 

Még az is lehet, hogy a július 20-ra tervezett, Debreceni VSC elleni edzőmeccsel. A diósgyőriek felkészülési mérkőzéseinek a programja már összeállt, a játéknapok és az ellenfelek ismertek, a kezdési időpontok még nem, illetve a helyszínek is változhatnak. Az biztosnak látszik, hogy a másik megyei NB II.-es gárda, a KC Kazincbarcika ellen kezd a DVTK, ami után az egyetlen nemzetközi meccsét játssza a hat közül, majd négy NB I.-es csapat következik a sorban. 

Kevés biztos 

Kevés dolog biztos a DVTK 2022/23-as keretével kapcsolatban, de az igen, hogy Dragan Vukmir vezetőedző élvezi a klubvezetés bizalmát. Hogy kik segítik majd edzőként a munkáját, az hamarosan kiderül. Tuska János kapusedző marad, viszont Dobos Attila erőnléti edző, Kovács Ádám edző, Vellai Áron Fit4race „felelős” és Lugos József videóelemző távozik a stábból. A játékoskerettel kapcsolatban annyi a biztos, hogy Polgár és Karan szerződésének lejártát követően nem lesz a Diósgyőr játékosa, ahogy az első csapat keretéből kitett Molnár G. és Horváth Z. sem. Információi szerint Horváth Z.-t a Nyíregyháza SFC szívesen látná, Molnár G.-nek pedig külföldről van kérője. Távozásuk elsősorban attól függ, hogy a DVTK milyen feltételekkel hajlandó elengedni őket. 

Azt többen, több helyen kijelentették már a diósgyőri vezetők közül, hogy Könyves Norbertre számítanak az új évadban, és hogy Lukács Dánielre is igényt tartanak, aki az NB II. gólkirálya lett, a most véget ért idényben, találataival az NB I.-be segítette a Kecskeméti TE-Hufbau gárdáját. A DVTK az előző szezonban öt kölcsönjátékost foglalkoztatott, közülük kettőt megtartana, végleg megszerezne. Az Észak információja szerint egyikük az izraeli–magyar kettős állampolgárságú Rotem Keller, akiért Izraelből származó sajtóértesülések szerint 350 ezer eurót (140 millió forintot) kellene fizetni a Maccabi Netanyának ahhoz, hogy végleg a Diósgyőré legyen a játékjoga. A másik „kölcsönös”, akit a hírek szerint marasztalnának, Kocsis Dominik, az ő sorsáról a Budapest Honvédnál döntenek. Érdekesség, hogy utóbbi két labdarúgó még nem töltötte be a 20. életévét, ami azt jelzi, hogy a szakmai vezetés fiatal, sikerre éhes játékosokban gondolkodik. 

Ami pedig az új játékosokat illeti: két-három labdarúgó érkezését szerdán, csütörtökön bejelenthetik a DVTK-nál. Egyikük Viczián Ádám, a Vasas 27 éves védőjátékosa lehet.

A DVTK tervezett edzőmeccsei

Július 2. (szombat): KC Kazincbarcika SC (NB II.) – DVTK 

Július 6. (szerda): DVTK – MFK Dukla Banská Bystrica (szlovák, 1. osztály) 

Július 9. (szombat): Mezőkövesd Zsóry FC (NB I.) – DVTK 

Július 14. (csütörtök): Kisvárda MG (NB I.) – DVTK 

Július 20. (szerda): DVTK – Debreceni VSC (NB I.) 

Július 23. (szombat): Vasas FC (NB I.) – DVTK 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!