Női röplabda

2022.04.16. 09:38

DVTK vs. Nyíregyháza: Hetvenöt perc alatt eldőlt a meccs

Másodszor is a nyíregyháziak diadalmaskodtak a diósgyőriek ellen.

Kolodzey Tamás

A női Extraliga 5–8. helyéért folyó párharc keretében másodszor találkozott pénteken a DVTK és a legjobb négy közül kipergő Fatum-Nyíregyháza. A piros-fehérek a hét elején 3:0-ra kikaptak a szabolcsiak vendégeként, így a három győzelemig tartó párharc keretében elvben győzniük kellett ahhoz, hogy versenyben maradjanak, de a nagyobb játék- és ütőerővel rendelkező vendégek ellen minimális célként a szettrablást jelölték meg.

Gyors pontokkal 3–1-es előnyt szerzett a Diósgyőr, majd felkapaszkodtak a vendégek (4–4). Két rontott nyíregyházi szervával ismét kettővel szaladtak a pirosak, de két leütéssel 9–9 lett az állás. A váltott „lovakat” Cicic sérülése törte meg: elcsúszott, majd letámogatták a pályáról. Kiss E. és Kalmár nagyot alakított a hálónál, blokkjuk tapsot kapott, aztán Godó csépelt pontot (14–13). Sylejmani a hálóba bombázta a labdát, aztán négy ravasz ejtés következett, de ezeket a vetődők hárították. A szaladgálást Vajda ásza zárta, aztán itthoni időkérés (16–19). Látványos labdamenet ért véget diósgyőri poénnal, Radonjic pedig kiütötte a labdát a pályáról (19–20). Végül a Fatumnak minden bejött, és vitte a játszmát.

Simán ment

A második szett Bodovics különös pontjával indult. Csavarása a hálón táncolt egy métert, majd lecsapódott, és ezzel becsapta a miskolciakat. A hálónál jól dolgoztak a nyíregyháziak (2–6), így jött a diósgyőri tanácskozási szünet. Akcióztak a kékek, az olló pedig tovább nyílt. Gaitanakis cserélgetett, de gátat nem tudott emelni a nyírségiek elé (2–9). Bodovics nyitásai után tovább tollasodott a Fatum, és tíz lett közte (2–12). A bolt beindult, mígnem Oliveira ejtése hozott egy pontot. Ágyúszerű leütésekkel 3–16 lett: szétesett a DVTK, felépítményében nem volt „cement”. Ügyesen dolgoztak a mezőnyben a látogatók (5–20), és már nem volt, aki lefékezze őket, a játszmát kiütéssel hozták, közben Gaitanakis a padlóhoz vágta a jegyzeteit.

A harmadik szakaszt 3–2- vel kezdték a diósgyőriek, de nem sokkal később dolgozott a nyíregyházi sánc (4–5). Godó szervái hoztak néhány pontot a konyhára (7–5). A feladásokat követően átrajzolták az állást az érkezők (7–8). Kemény munka folyt a pályán a pontokért, a játékba pedig rontott nyitások és technikai hibák is belefértek. A DVTK felszívta magát, tartotta a lépést a picit elkényelmesedő Nyíregyházával szemben. Egy pontot ajándékba kapott a Fatum a játékvezetőtől (14– 14), utána idegeskedésbe csapott a küzdelem. A nehezen látható határesetek végén a vendégeknek fújt Varjasi, 15–19- nél pedig már érezni lehetett, hogy elmegy a hajó, bár három meccslabdát is hárítottak Kalmárék.

Diósgyőri VTK vs. Fatum-Nyíregyháza 0:3 (-19, -8, -21)

Miskolc, 100 néző. V.: Varjasi, Újvári.

DVTK: Kalmár 2, Kiss E. 5, Szajkó 4, Godó 4, Baidiuk 6, Sylejmani 7. Csere: Kundrák (liberó), Balogh (liberó), Kuzelová, Egri 1, Oliveira 2, Sitku. Edző: Leonidas Gaitanakis.

Fatum-Nyíregyháza: Radonjic 10, Vasileva 18, Lászlop 10, Bodovics 10, Vajda 7, Cicic. Csere: Tóth F. (liberó), Tóth D. (liberó), Milanová 1. Edző: Sasa Nedeljkovic.

Leonidas Gaitanakis: – Sokkal jobban játszottunk, mint Nyíregyházán. Több labdát öltünk meg, de tisztában vagyunk vele, hogy a minőségi játékosok a vendégeknél vannak. Szajkó jót tett velünk, hogy itt van, és vele is szorgalmasan készülünk a harmadik mérkőzésre.

Sasa Nedeljkovic: – Egy ilyen sorozatban mindig a második meccs a legnehezebb, ezt tudtuk. A sérülés ellenére a kezünkben volt a találkozó. Felkészülten várjuk a keddi összecsapást.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2–0 a Nyíregyháza javára.

(A borítóképen: Sylejmani (balra) 7 pontot szerzett a vendégek ellen. Fotó: Ádám János)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!