Mezőkövesd Zsóry FC

2022.02.19. 09:45

Küzdelem volt, a gól hiányzott

Döntetlen született péntek este Mezőkövesden, a hétvégi forduló nyitányán.

BCs

Forrás: MW

A labdarúgó NB I. 21. fordulójának nyitómeccsét tegnap este Mezőkövesden játszották, ahol a városi stadionban a Mezőkövesd Zsóry FC együttese a Budapest Honvéd gárdáját fogadta. Mindkét csapat győzelemmel vette az előző fordulóbeli bajnokiját, a dél-borsodiak a Debreceni VSC vendégeként arattak magabiztos, 4–1-es győzelmet, a fővárosiak pedig Kispesten a jó erőkből álló Mol Fehérvár FC-t győzték le 3–1-re.

 

Csak két helyen 

 

A megszerzett három pontok miatt egyik szakvezetőnek sem volt oka arra, hogy nagyot változtasson a kezdőcsapatán. A Honvédnál ugyanazok kaptak bizalmat Nebojsa Vignjevic edzőtől, akik a fehérváriak elleni sikernél is ott voltak az első perctől a pályán. A Kövesd trénere, Supka Attila két helyen módosított, mivel Cseri sárga lapok miatti büntetését letöltötte az előző fordulóban, így újra a kezdőben kaphatott helyett, Calcan kárára, a múlt hét végén becserélt Karnitski pedig azért jutott szóhoz az elejétől, mert posztriválisa, Kocsis nem volt bevethető, keretben sem volt. A dél-borsodiaknál a múlt hónapban végigsöpört koronavírus még éreztette hatását, Supka edző csak hat mezőnyjátékost tudott leültetni a kispadra. Érzékeltetésképpen, hogy ez mennyire szolid szám, a kispestiek öszszesen 10 mezőnyembert neveztek a bajnokira.

 

Gól nélkül 

 

A vendégek kezdték jobban a meccset, amit a 3. percben eleresztett Hidi-löket is alátámasztott. Ezt Tordai kapus magabiztosan megfogta, és a folytatásban is inkább neki kellett résen lennie, semmint túloldali kollégájának. Igaz, nagy védenivalója egy ideig nem akadt, viszont a labda játékba hozatala többször volt a munkája. Jobbára a hazai térfelén folyt a játék, aztán némileg váratlanul a 15. percben a Kövesd összehozott egy lövési lehetőséget, Farkas D. jobbról eleresztett sistergőse egy honvédosról vágódott szögletre. Ha a játékban nem is, de a kövesdiek szerelésében lehetett gyönyörködni és gondolkodóba esni, hogy a sárga-kékek miért játszanak fehérben, és ha már ezt a színt választották, miért sárgára festették a mezszámokat, és nem kékre. Azt valószínűleg kizárhatjuk, hogy azért, hogy nehezen lehessen beazonosítani a játékosokat, pedig a végeredmény ez lett... A piros-feketék szurkolói a meccs elejétől jelentős energiákat toltak be hangban a pályára a lelátóról, és nekik szerzett kellemes pillanatokat a Honvéd a 21. percben. Amikor az történt, hogy egy vendégszöglet után nem tudott felszabadítani a hazai védelem, Batik pedig 16 méterről szúrhatott kapura egy bombát. A ketrec jobb oldala felé tartó labdánál Tordai nagy bravúrja akadályozta meg, hogy zörrenjen a háló. A 30. percben Zsótér ígéretes helyről, 18 méterről próbálkozott lövéssel, de sok-sok métert tévedett a kivitelezéskor. Hét minutával később D. Drazic lőtt középről méterekkel a kapu fölé, de ebben a játékrészben ez bőven belefért az ez is valami kategóriába. Az első félidő nemcsak azért volt olyan, mintha a Honvéd játszott volna otthon, mert szurkolótábora erősebb volt, hanem azért is, mert végig fölényben futballozott. A kövesdiek focija az idegenbeli kontrajátékot idézte, szinte eredmény nélkül, mert valamirevaló támadásokra nem futotta a fehérektől.

 

Nagyobb helyzetek 

 

Hogy elégedettek voltak-e az edzők az első félidőben látottakkal, azt nem tudni, de az biztos, hogy a szünetben egyikük sem cserélt. Ebből arra lehetett következtetni, hogy bíztak az alapcsapatukban, abban, hogy a második félidő elején valamit jobban csinálnak. Az első játékrészben nem az irammal, az akarással volt gond, hanem azzal, hogy helyzetet csak elvétve tudtak összehozni a csapatok. Ezen a téren a Kövesd fejlődött nagyobbat a fordulást követően, ugyanis a 49. percben egy hazai szabadrúgás után Besirovic 6 méterről, ziccerből lőhetett kapura, ám a labda elakadt Szappanosban. Néhány másodperccel később, egy jobb oldali kövesdi sarokrúgás után A. Lukic bal alsó sarokra tartó lövését védte bravúrral a vendégkapus, a túloldalon pedig Zsótér lőtt 11 méterről a bal kapufa mellé az 56. minutában. Kis túlzással tizenegy perc alatt több minden történt, mint az első játékrészben. Amit a 61. minutában láthattunk, az pedig a fantasztikus kategóriába sorolható. Egy Honvéd-támadás során a középre lőtt labdánál az egyik hazai belső védő elesett, így jutott lövéshez N. Lukic, akinek a bal felső sarokra tartó labdáját Tordai kiütötte. A kipattanóra Nagy D. érkezett, aki senkitől sem zavartatva 3 méterről a bal kapufára kotorta a labdát, ami onnan kifelé, a kapus kezébe pattant. Ettől nagyobb gólszerzési lehetőség csak ritkán adódik egy meccsen... A 68. percben majdnem jött a bosszú, egy sarokrúgás után A. Lukic fejesét a gólvonalról stukkolta ki Zsótér, majd nem sokkal később Cseri hibázott ziccert, balról, 14 méterről a jobb alsó sarok mellé gurított. Ekkoriban jó és lüktető volt a meccs, és bár a hajrá sem volt unalmas, gól nem esett. A 83. percben Cseke megpattanó, a kapu felett kizúgó lökete és a 93.-ban Machach lapos, alsó sarokra tartó kísérlete volt a legtöbb, amit össze tudtak hozni a csapatok. 

 

A nagy küzdelemért mindkét csapat jutalma egy-egy pont lett.

 

Mezőkövesd Zsóry FC – Budapest Honvéd 0–0 

 

Mezőkövesd, 800 néző. V.: Csonka (Bornemissza, Medovarszki). 

 

Mezőkövesd Zsóry FC: Tordai (7) – Farkas D. (6), Bilali (6), A. Lukic (7), Vadnai (6) – Karnitski (6), Qaka (6) – Babati (5), Besirovic (5), Cseri (5) – Jurina (5). Vezetőedző: Supka Attila. 

 

Budapest Honvéd: Szappanos (7) – Petkovic (6), Batik (6), Lovric (6), Tamás K. (6) – Petrusenko (6), Hidi (6) – Nagy D. (5), Zsótér (5), D. Drazic (5) – N. Lukic (5). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic. 

 

Csere: Babati helyett Kis (-) a 62., Qaka helyett Cseke (-) a 62., Zsótér helyett Gale (-) a 68., Cseri helyett Ikenne-King (-) a 78., Hidi helyett Kadiri (-) a 89., Nagy D. helyett Machach (-) a 89., Petkovic helyett Doka (-) a 89., Besirovic helyett S. Drazic (-) a 90. percben. 

 

Supka Attila: – Az első félidőről ne beszéljünk, jobban jár mindenki... Nem volt sprint, párharcokat vesztettünk, nem tudtunk támadásokat felépíteni, a szünetben átbeszéltük a problémákat. A második félidőben 3-4 nagy lehetőségünk volt, kétszer Szappanos védett nagyot. Megvoltak azok a lehetőségek, melyekkel a magunk javára fordíthattuk volna a meccset, igaz, voltak a Honvédnak is helyzetei. Ha az első perctől úgy játszunk, mint a második félidőben, akkor nyerhettünk volna. 

 

Nebojsa Vignjevic: – Örülök, hogy voltak helyzeteink, bár kihagytuk ezeket, azért reménykedtem abban, hogy még lesznek a meccsen. Nem az volt a gond, hogy nem vállaltunk kockázatot, ugyanis sikerült dominálni a játékot. A Mezőkövesdnek nem adtunk annyi esélyt. Az első félidőben nem voltunk elég agresszívek a kapu előtt. 

 

(A borítóképen: Küzdelem volt, de gól nem született)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!