Vegyész RC Kazincbarcika vs. Pénzügyőr SE

2021.10.31. 12:00

Egy biztos, hogy jó meccs várható

Vasárnap a bajnoki címvédő Pénzügyőr otthonában lép pályára a Vegyész RC.

Molnár István

Fotós: Bujdos Tibor

A kaposvári 3:0-s vereség után jó játékot nyújtott a múlt vasárnapi, hazai szezonnyitó összecsapásán a Vegyész RC Kazincbarcika extraligás férfi röplabdacsapata, amely a Don Bosco Sportközpontban 3:2-re verte a Kecskeméti RC-t.

– Egy nagyon nehéz ellenféllel játszottunk, értékesnek tartom a megszerzett két pontot, de lehetett volna három is – mondta Toronyai Miklós, a VRCK szakvezetője. – Az első szettben megleptük a KRC-t, azt a játszmát 25–­16-ra nyertük. Az elvesztett második felvonás után ismét előnybe kerültünk, volt sansz a ­3:1-es sikerre, azonban ez nem sikerült. Egyenlített újra a Kecskemét, és ekkor általában az a csapat kerül lélektani előnybe, amelyik a negyedik felvonást megnyeri, most viszont nem így történt, mert nagyon harcosak voltunk a döntő szettben, és nem mellékesen jól is játszva hoztuk ezen játszmát, s ezzel együtt a meccset.

A VRCK (egyik) legjobbja hat napja a vállműtéte és az ezzel kapcsolatos rehabilitáció után visszatérő Szabó Dávid volt, aki Kaposvárott csak egy pár percnyi lehetőséget kapott a második szettben.

– Nem túlzok: remekül sikerült a hazai bemutatkozása – reagált minderre Toronyai Miklós. – Folyamatosan figyeltem az edzéseken, hogyan dolgozik, nyit és üt, láttam rajta, hogy már majdnem azon a szinten van, ahol másfél évvel ezelőtt volt, van benne energia és erő. Két, két és fél szetten keresztül kiválóan dolgozott, aztán kellett neki egy kis pihenő a negyedik játszmában. Ilyen hosszú kihagyás után törvényszerű volt, hogy elfáradt, de rengeteget számított az a mentális energia és küzdeni tudás a csapatnak, amit a pályára vitt. Most nagyon együtt volt a társaság, ezt hiányoltam Kaposváron.

A vezetőedző megdicsérte a fiatal, Sümegről érkezett Péter Benedeket, aki három kapott labdából hármat beütött. Toronyai Miklós ugyanakkor hozzáfűzte, a 2002-es születésű röplabdázónak az edzéseken való nyitásmunkáját át kell ültetnie a mérkőzésekre is.

Megtörhet a hegemónia

A VRCK vasárnap Budapesten játszik a 3. fordulóban, a Pénzügyőr SE vendége lesz 18 órától.

– Ők a bajnoki címvédők, és a múlt héten, a második körben el is szenvedték első szezonbeli vereségüket, öt játszmában kikaptak Kaposváron – közölte Toronyai Miklós. – Ez azt jelzi, jelentheti, hogy esély van arra, hogy megtörjön a hegemóniájuk, nem biztos, hogy mind a két hazai sorozatban tarolni fognak. Ettől függetlenül egy jó csapatról van szó, annak ellenére, hogy legjobbjuk, Reffatti – aki letette a névjegyét a magyar bajnokságban – eligazolt a Kistext SE-be. Helyére egy válogatottkeret-tag, Dávid Csanád érkezett, a center Gacs Dániel pedig éppen a Kistextből ment hozzájuk. Ezenkívül az alapcsapat – Magyar Bálint, Kovács Zoltán, Pedro, Feli­ciano – maradt, vagyis nem lehet azt mondani rájuk, hogy gyengültek volna. Idegenben is természetesen a győzelemre játszunk, pontot vagy pontokat akarunk szerezni. Ehhez bátor, jó játék kell, úgy kell kezdenünk, miként a Kecskemét ellen az ötödik szettben abbahagytuk. Arra a harcosságra, tűzre és alázatra van szükségünk, ami ebben a szakaszban jellemzett bennünket. Nagyon jó meccs lesz, ez az egy biztos, és amelyen bármi megtörténhet.

(A borítóképen: Ciupa (szemben) jó játéka is kellene)


Sokat jelent a közönség

Felvetettük a trénernek, hogy hosszú hónapok után, a Covid miatti lezárásokat követően most voltak újra nézők a helyi létesítményben, és a 400 drukker remek hangulatot teremtett.

– A sport a közönségért is van, nekünk nagyon sokat jelentenek – tette hozzá Toronyai Miklós. – Másabb egy üres csarnokban játszani, és más úgy, ha egy-egy poén után a nézők hangot adnak örömüknek, tapsolnak, netán felállnak. Ez is egy külső körülmény, ami mindenképpen pozitív hatással van egy csapatra, magukra az egyénekre is, és nem mellesleg könnyebben átsegítheti a társaságot az adódó holtponton.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában