DVTK Jegesmedvék

2021.09.24. 09:30

A papírforma és a felülírás

Péntek este ismét hazai környezetben szerepel a Macik hokicsapata.

Kolodzey Tamás

Forrás: ÉM-Archívum

Az Erste Liga harmadik fordulója keretében a népkerti jégcsarnokban 18 órakor kezdik a DVTK Jegesmedvék – Újpesti TE találkozót. A fővárosiak eddig valamennyi meccsüket megnyerték, igaz, kétszer csak a rendes játékidőn túli hosszabbításban diadalmaskodtak, a diósgyőriek pedig egyszer győztek és ugyancsak egyszer veszítettek.

Csalódott volt

A piros-fehérek múlt vasárnap itthon kaptak ki a MAC HKB Újbudától, a hatvan perc körülményei pedig nem tetszettek Tokaji Viktor vezetőedzőnek:

– A meccs elején úgy gondoltuk, hogy munka nélkül úszhatjuk meg ezt a mérkőzést. 2–0-ra elment ellenfelünk, és láttuk, hogy mi lett ebből. Kerestük a saját játékunkat, amit csak a meccs második felére tudtunk megtalálni, a történtek miatt pedig nagyon csalódott vagyok.

Most a lila-fehérek érkeznek vendégségbe, és velük kapcsolatban először azt kérdeztük a trénertől, hogy a ligában létezik-e papírforma, vagy mindenki bármikor megverhet-e mindenkit.

– Látjuk, hogy igen – felelte a szakvezető. – Nyílt a verseny, ennek jegyében az Újpest minden papírformát felülírva veretlenül tért haza Romániából, nos, ezt a bizonyos papírformát pedig mi is felül akarjuk írni. Nem mi vagyunk a rangadó esélyesei, de ha itthon nem úgy kezdünk, mint a MAC ellen, akkor esélyt adunk magunknak a megfelelő helytállásra és a pontok begyűjtésére.

Apróságok dönthetnek

A mestertől arra is választ kértünk, hogy az UTE ellen mi dönthet, például a jobb helyzetkihasználás vagy a kapura lövések minősége, és Tokaji Viktor válaszában kijelentette:

– Megítélésem szerint inkább az úgynevezett apróságok rendelkeznek majd a pontok sorsáról. Nem adhatjuk el a korongokat, hiszen ezzel segítenénk az ellenfél támadójátékát, és az egyéb hibákat is minimálisra kell szorítanunk.

Ezután megtudtuk, hogy a vezetőedzőnek nem szokása a játékosok egyéni értékelése, így a MAC-vereség után nem emelte ki azokat a fiataljaikat sem, akik életük első góljait lőtték a felnőttek között.

– A jégkorong csapatjáték, és az ugyan igaz, hogy az i-re maga a góllövő teszi fel a pontot, de vannak asszisztensek is, továbbá az eredményesen végrehajtott támadáshoz mások is hozzátehetik a magukét.

Négy sort terveznek

A második fordulóban három sorral, plusz két játékossal vonultak a jégre a Jegesmacik, ezért sérülteket gyanítva kíváncsiskodtunk Tokaji Viktornál a péntek esti formációkról.

– Most négy komplett sort tervezünk, senki nincs a maródiak listáján, így a korábbitól jobban rotálhatjuk a fiúkat, és remélem, hogy mindenki elegendő jégpercet kaphat.


Az Erste Liga állása

1. Újpesti TE 3 1 2 – – 7–2 7

2. Brasov Wolves 3 2 – 1 – 16–7 7

3. Sport Club Csíkszereda 3 2 – 1 – 15–7 7

4. Gyergyói Hoki Klub 3 2 – – 1 19–8 6

5. MAC HKB Újbuda 2 1 1 – – 8–4 5

6. FTC-Telekom 1 1 – – – 5–4 3

7. DVTK Jegesmedvék 2 1 – – 1 7–7 3

8. Debreceni EAC 1 – – 1 – 2–3 1

9. Uni Győr ETO HC 2 – – – 2 6–10 0

10. Titánok 3 – – – 3 6–22 0

11. Dunaújvárosi Acélbikák 3 – – – 3 9–26 0

(A borítóképen: Tokaji Viktor, a Macik vezetőedzője)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!