rali

2021.08.06. 08:30

Visszaül a volán mögé Balogh János

A hétvégi ZEG Rally Show-n a miskolci Balogh János visszatér a hazai mezőnybe.

Marosréti Ervin

Balogh János ebben az évben csupán egyszer ült R5-ös versenyautóban, akkor is a jobb oldalon. A szezonnyitó bajnoki futamon, az I. Boldogkő Rallyn ugyanis egy verseny erejéig helyet cserélt a versenyzőtársával, Holczer Dániel vezetett, ő pedig navigált a futamon.

Két év után

Az előttünk álló hétvégén helyreáll a rend, az összeszokott páros ismét a megszokott felállásban áll oda a rajtvonal mögé, a kettős ugyanis részt vesz a ZEG Rally Show-n, méghozzá egy R5-ös EVO2-es Skoda Fabiával. Ez is egy érdekesség, hiszen a márkával legutóbb a 2019-es szezonban versenyzett Balogh János, azóta pedig hosszú idő telt el.

- Nagyrészt ebben a sportágban éltem le az életem, persze, hogy hiányzott. Nem minden része, de a versenyzés az nagyon – mondta a hétvégi visszatéréssel kapcsolatban a miskolci pilóta. – Természetesen figyelemmel kísértem a magyar bajnokság eseményeit, nézőként több versenyen is ott voltam, az idő most jött el, hogy kicsit átmozgassam magam. Sok éven keresztül nagyon sok mindent áldoztuk fel ezért az egészért, ezek az áldozatok pedig nem minden esetben térültek meg. A sportban ez benne van, ám idő közben bizonyos dolgok miatt bennünk is megváltoztak a dolgok, a fontossági sorrend is átalakult. Már nem akarjuk a tizedek és a helyezések miatt túlfeszülni a versenyeket. Danival együtt van bennünk egy bizonyos megfelelési elvárás magunkkal és a rendezvényekkel szemben is. Szeretjük a színvonalas versenyeket, szeretjük az ebből ránk eső feladatokat jól csinálni, és azt szeretjük, ha jól mennek a sportban is a dolgok.

Örömautózás

Balogh János és Holczer Dániel számára közhelyesen szólva most hétvégén örömautózás következik. Kemény mezőnyben, mégis felszabadultan versenyezhetnek, a ZEG Rally Show jó lehetőséget kínál arra, hogy felfrissítsék a ralizással kapcsolatos tudományukat, és kamatoztatjassák azt a tapasztalatot ami az elmúlt évtizedekben összegyült bennük.

- Úgy voltunk az elmúlt hónapokban, mint amikor egy laptopot nem kapcsolunk ki, csak lecsukjuk, és alvó módban pihentetjük – vonta meg a párhuzamot még Miskolcon Balogh János. – Most felnyitjuk, és kíváncsian várjuk, hogy honnan folytatódik számunkra ez a folyamat. Puskádi Janiéktól egy nagyszerűen felkészített autót kapunk ismét, egy legújabb fejlesztésű Skodával állhatunk rajthoz Zalaegerszegen, amiért nagy-nagy köszönettel tartozunk. Valóban régen, lassan két éve vezettem utoljára Skodát, és akkor is szimpatikus volt, amikor Boldogkőváralján mentünk vele. Igaz, akkor Dani vezetett, most nekem is lehetőségem nyílik kipróbálni az EVO2-es verziót.

Kemény csata várható

A mezőny parádés lesz, hiszen nevezett Herczig Norbert, Bútor Róbert, Turán Frigyes, Csík Zoltán, Osváth Péter, Vizelli Károly, és egy korábbi N csoportos bajnok, Elek István is. Összességében félszáz autó vág neki a nyolc gyorsasági szakasznak, a közel kilencven kilométeres össztávnak.

Vasárnap a nyolc gyorsasági szakaszból a 3.5 kilométeres Zalaegerszeg City a város szívében zajlik majd, ezt két alkalommal teljesítik az indulók. A Zala Zone területén két gyorsasági szakasz lesz; a Smart City 5.95 kilométeres, a Handling 3.75 kilométeres. Mindkét helyszín más élményt kínál a ralisoknak. A belvárosi száguldás az épületek között Magyarországon ritkán látott attrakciót nyújt és olyan nézők számára is elérhetővé teszi a ralit, akik eddig nem láthatták ezeket az autókat.

(A borítóképen: Balogh János hosszú idő után vezethet R5-ös Skodát)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában