Aluinvent-DVTK

2020.12.12. 13:00

Visszavághatnak a Győrnek

Az Aluinvent-DVTK másfél hét után ismét ugyanazon a csapat ellen játszik, ezúttal hazai pályán.

Berecz Csaba

Forrás: ÉM

A női NB I.-ben, a 15. forduló keretében küzdenek egymással a csapatok, és nagy esély van arra, hogy hosszú idő után ismét komplett fordulót rendeznek, vagyis mind a hat találkozót lejátsszák. Az Aluinvent-DVTK együttese szombaton 18.30-tól a miskolci városi sportcsarnokban az Uni Győr Mély-Út együttesét fogadja, zárt ajtók mögött, ugyanis a koronavírus elleni védekezés jegyében változatlanul nem lehetnek jelen a lelátókon a nézők.

Élvezetes meccs volt

Ahogy nem voltak jelen szerdán sem, amikor a diósgyőri kosarasok egy lüktető meccsen, hazai környezetben a TFSE-MTK csapatát 87–79-re legyőzték.

– Visszanézve a meccs tévés felvételét, azt gondolom, hogy a szerdai bajnoki a külső szemlélők számára élvezetes meccs volt, elsősorban az iram miatt – mondta Földi Attila, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője. – Más kérdés, hogy amit közvetlenül a mérkőzés után is mondtam, utólag is így gondolom: ha Bernáth semlegesítését, a távoli dobókísérleteit megakadályoztuk volna, amire egyébként készültünk is, akkor könnyebben megoldhattuk volna a feladatot. Az viszont örömteli, hogy ettől függetlenül végig kézben tartottuk a meccset, és annak ellenére mi nyertük az összecsapást, hogy az ellenfél nagyon motiváltan, nagy akarattal játszott.

Most viszont egy olyan csapat ellen lépnek pályára, amelyik ellen másfél hete három negyeden át diktálták a tempót, de a végén mégis a győriek kerekedtek felül, 73–70-re nyerve. A december 2-i meccs visszavágójára a magasabban jegyzett dunántúli csapat jobban rápihenhetett, hiszen legutóbb múlt szombaton, vagyis egy hete lépett pályára, szemben a Diósgyőr szerdai megméretésével.

Tíz nap után

– Nem egyszerű szerda, szombat ritmusban játszani, főleg úgy nem, hogy most egy erős csapat ellen kell teljesítenünk, amely ellen a múlt hét szerdaitól valószínűleg még jobb teljesítményt kellene nyújtanunk. De mivel nemrég volt a győri meccs, úgy gondolom, hogy minden játékosunk motivált lesz, és azon lesz majd, hogy sikerüljön visszavágni a kis különbségű vereségért. Ezt akarattal, szívvel érhetjük el, ez lehet a kulcsa a sikernek – jelentette ki a diósgyőri szakvezető, akit a két meccs közötti idő rövidségéről is kérdeztünk, arról, hogy ez mire elég. – Nagyon kevés a rendelkezésre álló idő, de ezt kell a lehető legjobban kihasználni. A múlt hét szerda óta a győriek tulajdonképpen erre a bajnokira fókuszálhatnak, mert bár egy hete volt egy mérkőzésük, a Zalaegerszeg ellen, de nem megbántva a sereghajtó, még nyeretlen zalaiakat, ezt a meccset is a gyakorlásra használhatták fel a győriek. A múlt szerdai, egymás elleni bajnokinknak az is a tanulsága, hogy ha ismét ilyen kiélezett összecsapásunk lesz, akkor mentálisan, fejben még erősebbeknek kell lennünk.

Jobbak lehetnek

– Azt gondolom, hogy tanultunk abból a mérkőzésből, és ha ismét hasonló helyzetbe kerülünk, akkor jobbak leszünk – mondta végül Földi Attila vezetőedző.

(A borítóképen: Sikerre készülnek a piros-fehérek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!