DVTK Jegesmedvék

2020.10.10. 11:30

Egy pont ide, kettő meg oda

A harmadik forduló keretében péntek este játszotta első mérkőzését a DVTK Jegesmedvék csapata.

Kolodzey Tamás

Fotó: Kozma István

A Macik a koronavírus-járvány miatt kihagyták a múlt pénteki hazai, majd vasárnapi meccsüket és kérdéses volt, hogy a Slovan Bratislavával szemben itthon végre bemutatkozhatnak-e a Tipos Extraligában. A piros-fehérek által kiadott összeállításából kitűnt, hogy Egle, Gőz, Láda B., Révész, Szirányi és Vas kényszerült a találkozó kihagyására.

Távoli góllal

Galanisz adta le az első célzott lövést, de ezt, akárcsak Wehrs távoli tenyeresét Durny zsebelte be. Rajnának először csak a 4. percben kellett játékba avatkoznia, ekkor Mráz kék vonalról küldött korongját ölelte magához. Nem sokkal később már majdnem gólt ünnepeltek a miskolciak. Rokaly hozta abszolút helyzetbe Galaniszt, aki közelről, szemből kapásból tüzelt, vesztére pont a portásba. Utána már másodszor alakult ki dulakodás, az ezt kezdeményező Bacik pedig megkapta a meccs első kétpercesét. Többet kezdeményeztek a diósgyőriek, mégis ők kerültek hátrányba, Meszaros ugyanis távolról zörrentette meg a hálót (0–1). A 9. percben Osterberg megfogta a játékszert, amelyet igyekezett a palánk mellett maga alá gyűrni, közben Maier adott neki egy ,,lópuszit„, ezért kiültették. Már a büntetőpadon volt, amikor cirkuszolt, ezért tíz perc fegyelmivel is megtoldották a pihenőidejét. A Jegesmacik a második előnyük alatt is csak fenyegetőztek, de többre nem mentek. A 13. percben a pozsonyiak játszottak öt a négy ellen, fórjuk során óriási forgalmat bonyolítottak le a Rajna előtti területen, a mattig azonban nem jutottak el. Vojtkót is fegyelmezték fogásért: a korongjáratás közben Zigo egyszer csak szemben találta magát Rajnával, de meglepetésében elkótyavetyélte helyzetét. Osterbergnek is kijárt a kettő plusz tíz perces fegyelmi, utóbbi azért, mert az ütőjét az egyik bíró előtt a jégre vágta. A felek némi csípős paprikát is a küzdőtérre vittek, párszor dulakodtak, ez persze benne van a hokiban.

Három találat

A második harmad elején a lesek és a tilos felszabadítások gátolták a folyamatos játékot. A 24. percben Wolf jobbról, messziről zúzta a ketrecbe a korongot, az 1–1 kihirdetését azonban mintegy négy perces videokontroll előzte meg, mindez valószínűleg azért, mert néhányan a Durny előtt trapézba tévedtek, de ez nem igazolódhatott be. A meccs megfelelt az idény elején vártnak, az iram és a színvonal közepes volt. A 28. percben Flick akasztott egy nagyot a jobb felső sarokba (2–1) és máris magukra találtak a szájmaszkban szurkoló nézők. Az idő múlásával az a kérdés merült fel, hogy a három sort szerepeltető hazaiak, vagy a szűk négy formációval felálló pozsonyiak bírják majd jobban erővel a harmadik húsz percet. A 34. percben Sersen kettős emberelőnyből egalizált (2–2). A 38. percben öt vendég tört előre, velük szemben csak három itthoni hátrált, a roham azonban Rajnánál elhalt. A dudaszó pillanatában többen kiütötték a helyéről a Slovan kapuját, aztán bementek az öltözőbe.

Az utolsó felvonást Rokaly kiállítása vezette fel, aztán megkezdődött a harc a győztes gólért. A 45. percben a szélvészgyors Flick balról, három lépésről ziccerben találta magát, de nem tudta Durny mögé juttatni a korongot. A 47. percben már a nyolcadik kisbüntetését szedte össze a Diósgyőr, és 82 másodpercre megint kettős mínuszba került. Ezt kihúzta a vendéglátó, majd Vojtkó kapott szárnyakat: a védő a csatárokat megszégyenítő módon vágtatott előre, korongja végül Durnyról az égbe pattant. A levegőben lógott a hosszabbítás és mivel inkább a HC nyomott, Allison időt kért, így pihentette kulcsembereit. Az 58. percben Magosi bottal ütött, emiatt kénytelen volt lemenni, de maradt az iksz, az 5 perces ráadásért, három a három elleni előadásban. Pukkát kiállították, így a Slovan létszáma négyre növekedett. Ezt kihasználva Bucek balról, 7 méterről nagy bombát küldött a bal felső sarokba (2–3), 2 pont jutott a Bratislavának, 1 a Maciknak. A kapura lövések aránya (20–32) egyébként igazolta a vendégsikert.

A diósgyőriek vasárnap 17 órától Besztercebányán a HC '05 Banská Bystrica vendégei lesznek.


DVTK Jegesmedvék – HC Slovan Bratislava 2–3 (0–1, 2–1, 0–0, 0–1) – hosszabbítás után

Miskolc, 885 néző. V.: Snásel, Orolin (Soltés, Bogdan).

DVTK Jegesmedvék: Rajna – Pukka, Kiss D., Magosi, Galanisz, Rokaly – Wolff 1, Wehrs (1), Flick 1, Osterberg, Részegh – Vojtkó, Fazakas, Csányi, Miskolczi, Ritó – Farkas, Mattyasovszky. Vezetőedző: Dave Allison.

Slovan Bratislava: Durny – Sersen 1 (1), Bacik, Ranford, Harris, O'Donnell – Meszaros 1, Alisauskas (2), Bucek 1, Zigo (1), Mráz – Maier, Valach, Jendek, Kytnár (1), Studenic – Beno, Petrás, Bortnák, Rapác (1). Vezetőedző: Roman Stantien.

Kiállítások: 20 perc, plusz 10 perc fegyelmi (Osterberg), ill. 10 perc, plusz 2x10 perc fegyelmi (Maier, Meszaros).

Dave Allison: – Egy rossz szavam sem lehet a csapatomra, a srácok 3 sorral is kitettük a szívüket-lelküket a jégre. Azt jó volt látni, hogy a jégen és a jégen kívül is támogatják egymást. Voltak a játékunkban hibák, de ezen a közel jövőben tudunk javítani. Most az volt a lényeg, hogy az első meccsen megmutassuk a csapat karakterét.

Roman Stantien: – Ezen a meccsen az volt a legfontosabb, hogy győzelemmel hagyjuk el a jeget. Nagyon küzdelmes találkozó volt, ahol sokszor az érzelmek vették át a főszerepet. Több lehetőségünk is volt, hogy lezárjuk a meccset rendes játékidőben, de ezekkel nem tudtunk élni. Ezeket a hibákat ki kell javítanunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!