PannErgy-MVLC

2020.08.31. 17:00

Nagy bravúrral kezdték az évet

Az OB I első fordulójában szombaton idegenben játszott a PannErgy-MVLC gárdája.

Molnár István

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Forrás: MVLC

Fotó: Kamarás Péter

A hét végén elkezdődött a férfi vízilabda élvonal 2020/2021-es évada. A nyitóforduló azonban csonka lett, mert öt mérkőzést (UVSE Hunguest Hotels – Debreceni VSE, Szolnoki Dózsa – Kaposvári VK, Tatabányai VSE – Metalcom Szentes, OSC Újbuda – Szegedi VE, FTC-Telekom – A-Híd Vasas Plaket) egészségügyi okok miatt elhalasztottak. A PannErgy-MVLC alakulata azonban vízbe szállt, mégpedig a Budapest Honvéd vendégeként.

Három-nullás kezdés

A kezdést megelőzően a fővárosiak számítottak a meccs esélyesének, hiszen olyan ismert, rutinos neveket vonultattak fel, mint Hosnyánszky, Decker A., Decker Á., vagy Manhercz Á., ellentétben a fiatalok sorát csatába küldő Miskolccal. Ezzel szemben a Honvéd az első negyedben nem tudta átjátszani a vendégeket, akik viszont motiváltan, jól és taktikusan pólóztak, s Magyar két akció-, valamint Seman egy centergóljával 0–3-s előnyre tettek szert.

A második felvonásban Hosnyánszky és Illés hozta feljebb a Honvédot, majd Seman belül kiválóan mozgott (2–4). Az első félidőben még egy-egy emberelőnyt kihasznált mindkét együttes (ott Kiss B., itt Hornyák), így 16 perc után meglepetésre 3–5 állt az eredményjelzőn. Ebbe azért belejátszott az, hogy a látogatók alaposan felkészültek a házigazdából, kielemezték a Magyar Kupában lejátszott meccseiket, és a kidolgozott stratégiát be tudták vinni a vízbe a játékosok.

Kiváló teljesítmények

A hazaiak érthető módon szaladtak az eredmény után, és azt a harmadik felvonásban elérték, hogy Hosnyánszky fóros találatával, továbbá Manhercz Á. ötméteresből szerzett góljával egyenlítettek (5-5).

A miskolciak azonban érezték: olyan formában vannak, és olyan lehetőség adódott, hogy nem várt három pontot kaszírozzanak be. Így aztán egy fantasztikus negyedik negyed kerekedett: Seman (5-6), Decker Á. (6-6), Vismeg Zs. (6-7), Fejős (7-7), Magyar (7-8), Manhercz Á. (8-8), Hosnyánszky (büntetőből, 9-8), Biros B. (9-9). Ezután még 100 másodperc volt hátra, a csatát Magyar előnygólja döntötte el (9-10). A statisztikát megnézve kiderült, hogy az MVLC hálóőre, Hoferica 53 százalékkal dolgozott, viszont az akciókísérletek közül nyolcból hetet megfogott (88 százalék). A center, Seman összpontszáma (ami több mutatóból tevődik össze), kiemelkedő, 4.9 pont volt, de Magyaré is nagyon jó volt (3.1), Biros pedig gólján kívül többször „életmentő” blokkal jelentkezett. Mindenki lehetőséget kapott az MVLC-nél, a fiatalok is belekóstolhattak egy igazán kemény első osztályú meccs légkörébe. Első lépésnek ez a teljesítmény remek volt, s hogyha mindez folytatódik, akár más, magasabban jegyzett csapatokat is képes lehet meglepni a PannErgy.


Budapesti Honvéd SE – PannErgy-Miskolci VLC 9–10 (0–3, 3–2, 2–0, 4–5)

Budapest, 100 néző. V: Vogel G., Tóth I.

Honvéd: Decker A. – Chilkó (-), Illés S. (1), Fejős R. (1), Hosnyánszky (3), Simon R. (-), Manhercz Á. (2). Csere: Kiss B. (1), Gregor (-), Ekler (-), Kevi (-), Decker Á. (1). Edző: Szivós Márton.

MVLC: Hoferica – Biros B. (1), Seman (3), Magyar M. (4), Fried (-), Vismeg Zs. (1), Hornyák (1). Csere: Lukács Á. (-), Lukács D. (-), Méhész (-), Berki (-), Sisán (-), Vismeg B. (-). Edző: Kis István.

Gól/emberelőnyből: 13/5, ill. 11/4

Ötméteresből: 2/2, ill. 0

Szivós Márton: – Abszolút megérdemelten nyert a Miskolc, nem érdemeltünk pontot ezen a mérkőzésen. Sajnos azt kell mondjam, ha az egész csapat fásult és nem úgy megy a lövés, az az én hibám. Ma nem láttam egyetlen egy jó egyéni teljesítményt, mindenki tompa volt, az egyes sapkától a tizennégyesig.

Kis István: – Le a kalappal mindkét csapat előtt, mert nagyon jó mérkőzést játszottak. Egész héten elemeztük a Honvéd játékát, és úgy láttam, hogy ennek foganatja is volt. Meghatározó volt az első negyed, amelyben három–nullára vezettünk. Később jött egy rövidzárlat, amikor feljött a hazai csapat, majd végig fej-fej mellett haladtunk. Egy kiélezett mérkőzésen úgy érzem hogy megérdemelten nyertünk.

(A borítóképen: Az első fordulóban igazán kitettek magukért a miskolciak)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!