Jegesmedvék

2019.12.04. 13:30

Gödörbe kerültek a Macik

Sorozatban negyedszer veszített a Tipsport Ligában a DVTK Jegesmedvék együttese.

Kolodzey Tamás

Van mit megbeszélni a Jegesmedvéknél, hogy a következő meccsek jobban sikerüljenek

Forrás: ÉM-Archívum

A 28. forduló találkozóját a hazaiak közül Beach, Magosi és Ritó sérülés és betegség miatt hagyta ki, így három sorral vették fel a küzdelmet a hazaiak a Nitra ellen.

Villámgyorsan

Mindössze 27 másodperc telt el, amikor Scheidl közelről, alig láthatóan lőtt, a korong a keresztvasról pattant be. A vezetőbíró sem volt biztos a dolgában, ezért hosszas videózásba kezdett, végül megadta a gólt (0–1). Az 5. percben jött az egyenlítés: Galanisz fonákkal, jobbról célzott, a korong Hanuljakról balra perdült, Kiss P. pedig közelről, elegánsan a hálóba emelt (1–1). Nem sokkal később egy támadásukat addig színezték a Macik, míg abszolút helyzetüket túlkombinálták és egy közbenyúló szlovák ütő meghiúsította a másodikat. Az első kiállítást Fominykh mozdulata érdemelte ki, de a kapásbombák nem jöttek be. A 19. percben a megugró Yellow Horn jobbról, majd Versteeg középtávolról ütött nagyot, Rajna mindkétszer jól helyezkedett és mentett. Az első harmad nem hozott színvonalas hokit, egyik csapat sem produkált maradandót.

Harminchat alatt

A 22. percben meglódultak a piros-fehérek, támadásuk azonban elakadt, mert Versteeg fellökte Miskolczit, aki sisakjával ütötte ki a helyéről a kaput, aztán nagy nehezen tápászkodott fel és korcsolyázott le. A kiállított alig tért vissza, jobbról máris a bal alsót akarta bevenni, Rajna azonban az ütőjével és a korcsolyájával együttesen zárta a szöget. Vandane buktatása után meleg pillanatokat éltek át a piros-fehérek, nagy forgalmat generáltak a nyitraiak a diósgyőri ketrec előtt. Kollár a 26. percben jobbról rést talált Rajna feje és a bal kapuvas között (1–2), majd 36 másodperc múlva Bucek jobbról mattolta Rajnát és a háló jobb oldalába vágta a játékszert (1–3). Erre senki nem számított és kétgólos hátrány egy időre megfogta a miskolciakat. A 30. percben Vas hozta helyzetbe Vandane-t, a hátvéd jobbról zúdított is, a korongot a jobb felső elől Hanuljak vállal paskolta oldalra. Egy ütemet mindig késtek a lövésekkel a hazaiak, akik olykor a felszabadító ütésekkel is késlekedtek. A 33. percben csak egy emelés hiányzott, Hanuljak ugyanis a jégen hempergett, de ez a művelet nem jött össze. Következett néhány durván rossz átadás, majd Dudás helyzete, az állás viszont maradt. Nem ,,sültek„ a centerezések sem, bár az iram azért sokat javult. A kispad mögött Marcel Rodman begurult, hevesen gesztikulált és szapulta a játékosait.

Caládi pontot tett

A második szakasz utáni 24–18-as lövési arány nem igazolta az 1–3-at, de a hokiban sem a statisztika, hanem a cselekedet számít. Sok lehetősége nem maradt a DVTK-nak: kompromisszum nélkül támadnia kellett. A 43. percben Hanuljakot a rácson találta a korong, a vezetőbíró rögtön fújt, a kapus meg összeszedte magát és folytatódhatott a játék. A 45. percben bement a negyedik is, amelyet Caládi hozott össze a rövid, bal sarokba, amíg Rajna a túloldalon munkálkodott (1–4). Az 55. percben Dudás lövése kijött, Részegh ott termett és közelről szépített (2–4). A hajrában jött a kapus lehozatal, aztán Versteeg és Beauvillier összeverekedett és idő előtt mehettek zuhanyozni. Volt még egy üres kapus gól, de ez már nem osztott (2–5). Az itthoni alakulatnak most nem megy a játék: négy meccs, négy vereség, 5–15-es gólkülönbség, 0 pont.


DVTK Jegesmedvék – HK Nitra 2-5 (1-1, 0-2, 1-2)

Miskolc, 911 néző. V.: Korba, Stefik (Jobbágy, Rojík).

DVTK Jegesmedvék: Rajna – Ross, Dudás (1), Harrison, St. Pierre, D. Rodman – Gőz, Vandane (1), Beauviller, Vas (1), Részegh 1 – Szirányi, Vojtkó, Miskolczi, Galanisz (1), Kiss P. 1 – Láda – Adorján (kapus).

Vezetőedző: Marcel Rodman.

HK Nitra: Hanuljak – Mezei (1), Morrison (1), Scheidl 1 (1), Kerbashian (1), Yellow Horn 1 (1) – Rácz, Versteeg, Tábi, Kollár 1 (1), Koys (1) – Sloboda, Kubka, Bucek 1 (1), Caládi 1, Fominykh – Korim, Nemec, Hrusik, Minárik, Csányi – Simboch (kapus).

Vezetőedző: Marián Bazány.

Kiállítások: 12 perc+10 perc fegyelmi (Beauviller), ill. 10 perc+10 perc fegyelmi (Versteeg).

Marcel Rodman: – Nem azt játszottuk, amit elterveztünk, emiatt nagyon csalódott vagyok. Nem úgy álltunk a találkozóba, ahogyan kellett volna, a fiúk nem egymásért küzdöttek. A harmadik sorunk volt a legjobb és ez mindent elmond.

Marián Bazány: – Két vereség után összeszedtük magunkat, és úgy álltunk bele ebbe a meccsbe, ahogyan kellett. Jó csapatjátékot nyújtottunk, és jól működött az emberhátrányos védekezésünk is.


Hat meghívott

A Jarmo Tolvanen vezette szakmai stáb kihirdette a magyar jégkorong-válogatott keretét a decemberi, budapesti felkészülési tornára. A DVTK Jegesmedvék tagjai közül Adorján Attila kapust, Kiss Dániel, Vojtkó Mátyás, Galanisz Nikandrosz, Miskolczi Márk és Kiss Patrik mezőnyjátékost hívták meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!