Helyi sport

2017.01.21. 10:35

MVLC: Negyed 7-kor a 8 között (?)

Miskolc - Szombaton 16 órától az ÚVSE ellen játszik hazai bajnokit a PannErgy-MVLC pólócsapata.

Miskolc - Szombaton 16 órától az ÚVSE ellen játszik hazai bajnokit a PannErgy-MVLC pólócsapata.

Jól kezdte a 2017-es évet az első osztályban, az OB I-ben lévő miskolci vízilabda-együttes, amely a múlt szombaton Kaposvárott tudott nyerni 13-7-re. Hat-hatig még nem dőlt el semmi, de aztán rákapcsolt a csapata… – mondtuk dr. Sike Józsefnek, a Pann­Ergy-MVLC vezető­edzőjének.

– Tudtuk, hogy fizikai értelemben egy nehéz meccs vár ránk – fogott a válasz­adásba a szakvezető. – A KVK-nak több olyan játékosa is van, akik ezen a téren rendkívül jók, ezért is kellett keményen készülnünk az összecsapásra. Korábban mindig szoros mérkőzéseket vívtunk a somogyiakkal, de most a harmadik és negyedik negyedben föléjük tudtunk kerekedni, és bár a sikerünk nem egygólos lett, az arány talán egy picit túlzott.

Új figurák

Ezt követően rákanyarodtunk az Újpest VSE elleni találkozóra – a fővárosiak ma 16 órától, a B-csoport 11. fordulójában vendégeskednek a Kemény Dénes Városi Sport­uszodában. A budapestiek az ősszel, hazai medencéjükben eléggé megizzasztották az MVLC-t, amely végül csupán egy „fával” (12-13) tudott nyerni.

– Az ÚVSE egy kellemetlen, úgynevezett M-zónát játszik, ami azt jelenti, hogy a center elé és mögé is beáll egy-egy bekk, amivel arra kényszerítik rá a támadó csapatot, hogy messziről lőjön – mondta dr. Sike József. – Na most, ha jön mondjuk zsinórban néhány hanyag, pontatlan, felelőtlen lövés, akkor egyrészt az elbizonytalanítja az ellenfelet, másrészt önbizalmat ad a védekező együttesnek, benne a kapusnak is. Ez egy csapda, amire mi készültünk, nagyon sokat gyakoroltunk, hogy ezt semlegesíteni tudjuk, többek között betanultunk egy-két új figurát. Tény, szerencsével nyertünk náluk, de most be kell bizonyítanunk, ki kell jönnie annak, hogy jobb csapat vagyunk, mint az Újpest.

Az FTC-nem is

A tét sem kicsi a mostani összecsapáson, mert amennyiben az MVLC hozza a pontokat, és a másik kora esti mérkőzésen a Ferencváros legyőzi a BVSC-t, akkor a miskolciak olyan (10 pontos) előnyre tesznek szert a harmadik helyen, amit a (jelenleg ötödik) fővárosi vasutasok már nem tudnak behozni három körrel az alapszakasz vége előtt, és Misicék megváltják helyüket a legjobb 8 között.

– Ezért sem tartjuk ezt a meccset egy sima OB I-es csatának – szögezte le dr. Sike József. – Az esélyek szerint nekünk, a 20 pontosnak meg kell vernie az 1 pontost, a csoport egyik legjobbjának, az FTC-nek – amely Európa Kupa-sikerre is hajt, s amely nem hibázott a csoportban az úgymond kicsikkel szemben – pedig szintén hoznia kell a saját találkozóját. A bajnokság elején azt határoztuk meg célként, hogy mindezt elérjük, ezért dolgoztunk a játékosokkal a két ünnep között is, szóval a bravúrtól csak egy kis lépés választ el bennünket. Mi egy órával korábban kezdünk, mint a Fradi, miután egy pólómeccs körülbelül 75 perc, negyed 7 tájban már ott lehetünk a felsőházban. De persze előbb nekünk kell megharcolnunk a magunk harcát, s majd kivárni azt, amíg matematikai értelemben is valóra válik az, amit közösen megálmodtunk.


Vízilabda: fog még többet

Kaposvárott volt egy debütánsa a miskolciaknak, a 2016 nyarán Romániából érkezett Szabó Roland. A pólós a múlt hétvégéig nem tudott játszani az MVLC-ben, ugyanis még tavaly, az OB I őszi szezonjának rajtját megelőzően, a Magyar Kupa-selejtezőben megsérült és hónapokig tartott a rehabilitációja.

– Úgy játszott, mint a felkészülési találkozókon, bebizonyította, hogy komolyan lehet vele számolni – mondta dr. Sike József. – Még száz százalékot nem hozhatott ki magából, érthetően, szóval fog még annál többet is mutatni, mint amennyit Kaposváron...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!