Ünnep

2024.01.22. 14:29

Hagyomány, érték, identitástudat (fotókkal)

A magyar kultúra napjára emlékeztek a Petőfi Sándor Könyvtárban, Miskolcon.

Tiszlavicz Luca

Irodalmi délelőtt a miskolci Petőfi könyvtárban

Fotó: Bujdos Tibor

A miskolci Petőfi Sándor Könyvtárban a magyar kultúra napjának már hagyománya van. 1823-ban Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását, ezért 1989. január 22-e óta ünnepeljük a magyar kultúra napját. 

„Könyvtárunk ehhez a jeles naphoz kapcsolódva minden évben szervez valamilyen programot. Segítségünkre ezúttal is a Miskolchoz köthető költő Bari Gábor volt, aki összeállított egy zenés irodalma előadást, a Tapolcai Kerek Kórus és Túróczi Emese népdalénekes közreműködésével” – mondta el Dávidné Szekeres Szilvia, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Petőfi Sándor Könyvtárának csoportvezető könyvtárosa. 

Az eseményen zenei kísérettel és vers formájában is elhangzott a Himnusz, így méltóképpen tudtak megemlékezni az alkotásról a résztvevők. 

Hagyomány, érték, identitástudat 

„A magyar kultúrának a megünneplése, az évfordulókon való részvétel, szereplés mindig feleleveníti a nemzeti hagyományainkat, értékeinket, szokásainkat, mindezzel erősítjük a haza iránti szeretetünket, identitástudatunkat. Nagyon fontos, hogy mindezt a következő generációnak mi könyvtárosok tovább tudjuk adni. Akár egy személyes rendezvény alkalmával, vagy akár a könyvek által.” – emelte ki Dávidné Szekeres Szilvia.

A részvevőket Varga Andrea alpolgármester is köszöntötte, aki elmondta, hogy a magyar kultúra napja mindig is nagy jelentőséggel bír a számára. „Talán nem véletlen, hogy alpolgármesterként a kulturális terület felügyeletét is én kaptam. Nagyon nagy örömmel tettem ezt, és én valóban hiszek benne, hogy a kultúra várost épít” - hangsúlyozta az alpolgármester.

Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere. Fotó: Bujdos Tibor

Kultúra a könyvtárban 

Január 23-án délután a gyerekeknek szeretnének kedveskedni a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. A Mesebirodalomban a magyar népmesekincs legszebb darabjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, délután Nagy Ervin és Péterfy Gergely beszélgetőkönyvének bemutatójára is sor kerül. A Jászai Mari-díjas színművészt Varga Edit újságíró, szerkesztő-műsorvezető kérdezi majd, a beszélgetés után pedig Nagy Ervin dedikálja is a könyvet. A magyar kultúra napi programok zárásaként január 25-én, csütörtökön a Miskolci Nemzeti Színház művésze, Rudolf Szonja lesz a könyvtár vendége.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában