"A márciusi ifjak nem a semmiből léptek elő"

A reformkor társadalmi jelentősége és művészete egyaránt számottevő hazánkban. Megszámlálhatatlan alkotás született ebben az időszakban, ahogyan kifejezetten a 1848–49-es forradalom és szabadságharc eszméjét, nagy alakjait ábrázoló festmények, szobrok, műtárgyak és irodalmi alkotások is. A művészeti jelenségek sohasem választhatók külön a korszak történéseitől és a kortársakat foglalkoztató eszméktől. A forradalom és szabadságharc hátterében olyan célok, gondolatok, ideák húzódtak meg, amelyek már régebb óta benne éltek a köztudatban, mindenki számára jelentőséggel bírtak – mondja Pirint Andrea, a Herman Ottó Múzeum Képzőművészeti Tárának osztályvezetője, művészettörténész-főmuzeológus. 

Hozzátette: természetes, hogy a képzőművészek különös érzékenységgel reagáltak a történésekre, mi több, szerepet vállaltak a szabadságharcban. Sokan közülük maguk is fegyvert fogtak.

Ami később vászonra került, vagy épp plasztikában öltött testet, az már a bukásra adott válasz megfogalmazása volt: a nemzeti gyász kifejezése, vagy a nemzeti öntudatot bátorító témák példaként állítása.

Mivel az elnyomatás idején csak jelképes tartalmakkal volt lehetőség kifejezni az identitás gondolatát, kiemelt szerepet kaptak a magyar népi karaktereket ábrázoló életképek, valamint a történelmi múltból vett, lelkesítő jelenetek.

A márciusi ifjak nem a semmiből léptek elő. A nemzettudat hosszú folyamat során vált egyre erőteljesebbé. Az 1848–49-es eseményeket a reformkor készítette elő. A képzőművészet fontos szerepet játszott a közgondolkodás formálásában, hiszen az alkotások részint tükrözték a korszellemet, részint támogatást nyújtottak a nemzeti érzület megerősödéséhez – tudatta a művészettörténész. 

Már az 1800-as évek elejétől szándékként körvonalazódott a sajátosan nemzeti karakterű képzőművészet megteremtése. Szobrászaink közül Ferenczy István, festőink közül Barabás Miklós ért el jelentős eredményeket a nemzeti jelleg megragadásában. Ez a tudatos eszmei harc, amiben a szépirodalom járt elöl, minden művészeti ágban, így a képzőművészetben is a '48-as eseményekkel érte el tetőpontját. 

A szobrászt a vállukra emelték 

Maga az eszme tulajdonképpen az első perctől kezdve mindmáig töretlenül inspirálja a művészeteket. A szabadságharc eseményeinek és szereplőinek reprezentatív ábrázolására azonban csak a kiegyezés után nyílt lehetőség. A képzőművészeti alkotások nem annyira a történéseket, mint inkább a „nagy embereket” állítják középpontba, akik mint az eszme megtestesítői mutatnak példát a bátorságra, az önfeláldozásra, az egyéni érdekek helyett a köz javát szem előtt tartó gondolkodásmódra.

A honfoglalás és az államalapítás ezredik évfordulója különösen kedvező közeget teremtett a történelmi visszapillantásra. A 19–20. század fordulóján nagyon sok emlékmű született a nemzeti öntudattól motiválva.

A szoborállítások terén természetesen a főváros járt elöl, de a vidéki városok is jelentős áldozatokat vállaltak, hogy emléket állítsanak a példaképeknek. Büszkék lehetünk rá, hogy 1898-ban Miskolcon került felavatásra Kossuth Lajos legelső köztéri, egész alakos szobra – ajánlotta a közösség figyelmébe Pirint Andrea. A korabeli miskolciak lelkesedését jelzi, hogy az avatóünnepségen hatalmas tömeg, a források szerint 15–20 ezer ember gyűlt össze a szemerkélő esőben, s az alkotót, Róna József szobrászművészt a vállukra emelve éljenezték – fűzte hozzá.

1848–49 konkrét módon egy történelmi eseménysort jelöl, átvitt értelemben azonban a hazaszeretetről szól. Ez a legfontosabb üzenet, amit a kapcsolódó alkotások tolmácsolnak, akár a régmúltban születtek, akár napjainkban. Ha innen nézzük, akkor a kortárs művészet sem mellőzi a témakört. Egyéni alkat kérdése, hogy ki milyen formában és mélységben foglalkozik a nemzeti identitás kérdésével.

Ezer és egy megközelítésre találunk példát a magyarságtudat büszke, kritikamentes kinyilvánítása és a hazát féltő aggodalom közötti széles skálán belül. 

A művészetet a mindennapi impulzusok hívják elő, ezért az idei Petőfi-emlékévnek vélhetően markáns lenyomata lesz majd a képzőművészetben is. A régi idők hősei ugyanolyan emberek voltak, mint amilyenek mi magunk vagyunk. Nagyon jó megközelítés a sepsiszentgyörgyi Petőfi-szobor terve – emelte ki a művészettörténész. Gergely Zoltán szobrászművész úgy formázta meg a költő alakját, amilyennek ténylegesen mutatkozott: kis termetű, vékony dongájú férfinak.