Programok

2022.09.21. 16:16

Színes és gazdag évadot tervez a Művészetek Háza

Az évadnyitó programsorozatot szombaton rendezik, a Hangszínhely Fesztivál Ráadással.

HE

Tájékoztattak az évad programjairól

Fotó: Bujdos Tibor

Indul az új évad a Művészetek Házában. A kultúra és művészetek iránt érdeklődők ezúttal sem fognak csalódni, hiszen folytatódnak az elmúlt évad sikerprogramjai, de újakkal is bővülnek. Az évad-beharangozó sajtótájékoztatóján Majorné Bencze Tünde, a Miskolci Kulturális Központ ügyvezetője úgy fogalmazott: az egy évvel ezelőtt indított programjaik rendkívül népszerűek, telt házzal mentek, sok pozitív visszajelzést kaptak. Ezért újabb intézményekkel szeretnének együttműködést kialakítani, a meglévőkkel pedig magasabb szintre emelni a közös munkát. Elsőként a Miskolci Szimfonikus Zenekart említette, hiszen a társulat állandó koncerthelyszíne a Művészetek Háza.

– A zenekar szinte a sajátjaként jár ebbe az épületbe, hiszen a hangversenyeink nagy részét itt rendezzük – mondta Szászné Pónuzs Krisztina, az együttes ügyvezetője. – A mostani évadra két bérletes hangverseny-sorozatot hirdettünk. A Szimfonikus bérletünket 8, a Yamaha bérletünket 3 koncerttel. Jövő héten, 26-án indul a Szimfonikus bérletsorozatunk, Bartók halálának évfordulójára is emlékezve. A Yamaha bérletet az évad közepe után indítjuk, főszerepben az új hangversenyzongoránk – sorolta az ügyvezető.

Programdömping

Halászné Rőthy Anita, a Miskolci Kulturális Központ közművelődési szakmai vezetője azt tette hozzá, hogy a Művészetek Háza a Filharmónia koncertjeinek is helyet ad. Emellett számos egyéb, színes programmal várják a nagyterembe a közönséget a gyerekektől az idősekig minden korosztályt. Ízelítőként említett néhány előadást. Csütörtökön Dumaszínházas est lesz Pottyondy Edinával, szeptember 24-én a Hangszínhely Fesztivál Ráadáson Szabó Balázs Bandája lép fel, majd 30-án egy nagyszerű vígjáték Amíg az asszony alszik című előadással zárják a szeptembert. Októberben szinte minden nap megtelik élettel az intézmény, a programok között lesz zene, humor, színdarab, gyermekműsorok, de a november és a december is hasonlóan mozgalmas lesz.

Ráadás

A most következő hétvégéről, ami tulajdonképpen a Művészetek Háza évadnyitója lesz, Majorné Bencze Tünde és Kónya Ábel, a Miskolci Galéria vezetője adott részletes tájékoztatást. Az eseménysorozat izgalmas mozzanata a Hangszínhely Fesztivál Ráadás program, mely szeptember 24-én zajlik. Két grafikatörténeti kiállítás megnyitójával kezdődik: A magyar grafika (1961–1971) és Kondor Béla (1931-1972) miskolci litográfiai című tárlatokkal. A nap folyamán tovább festik és felavatják azokat a betonoszlopokat is, melyeket Miskolcon a Csengey-Uitz sarok épületénél festett le a Columna-csoport. Kiállítás nyílik Grela Alexandra illusztrátor munkáiból a Művészetek Háza Kortárs Galériájában ugyancsak szeptember 24-én 13.30 órától. Ezt Nagy T. Katalin nyitja meg, Németh Lajos-díjas művészettörténész. Kacsenyák Gábor - Nahaj Máté akusztik a Miskolci Galéria udvarán játszik szeptember 24-én szombat délután 4 órától. „A határ a csillagos ég!” meghívásos képzőművészeti verseny eredményhirdetésével zárul a nap szombat délután 5 órától.

Kónya Ábel hozzátette: Látványos lesz az iskolás csoportoknak meghirdetett program, amikor diákok festenek majd nagyméretű molinókra.

Esély a fiataloknak

Kishonthy Zsolt művészettörténész, a MissionArt Galéria vezetője is azt hangsúlyozta, rendkívül fontos, hogy Miskolc kulturális és művészeti intézményei együttműködjenek. A Művészetek Házával és a Miskolci Galériával közösen elhatározta, hogy felveszik a kapcsolatot azokkal az egyetemekkel, amelyek miskolci diákokat művészeti képzésben részesítenek. Az Egerben és Budapesten tanuló fiatalok lehetőséget kapnának Miskolcon bemutatkozásra. Kishonthy Zsolt további két ötletet is felvetett. Jó lenne egy internetes felület, ahová minden intézmény, alapítvány, egyesület feltölthetné a programjait. A Művészetek Háza előtti kis színpad pedig alkalmas lenne utcazenélésre. Lehetőséget kellene biztosítani a Miskolcon a zenét tanuló diákoknak, tette hozzá. Majorné Bencze Tünde jelezte, utóbbi ötlet a jövő nyárra valószínűleg megvalósul. Azzal folytatta, hogy a Művészetek Házában is folytatódnak az elkezdett programsorozatok, a Jazz Inside klub és az Arttér-találkozások, de indul a Müha Klub is, ahol népszerű zenekarok akusztikus formában zenélnek majd.

Kovács Zoltán, a Jazz Inside Band vezetője elmondta, sikeres programok vannak mögöttük. Neves zenészeket tudtak meghívni, és ezt tervezik a mostani évadban is. Sikerüket jelzi, hogy most már a fővárosból is keresik őket művészek, hogy felléphessenek a klubban.

Czikora Ágnes, szerkesztő-műsorvezető, az Arttér-találkozások ötletgazdája és műsorvezetője hangsúlyozta: összművészeti programsorozatról van szó, amibe belefér a tudomány és a közélet is. A következő évad témája a színek lesznek. Október 5-én indul a sorozat, amikor rózsaszín szemüvegen át nézik majd a világot.

Godó Rita, a Cine-Mis Nonprofit Kft. kulturális szervezője a Művészetek Házában működő Béke és Uránia artmozik programjait ismertette. A következő hetekben láthatjuk a napokban véget ért 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyes filmjeit. Folytatják a Szépkorúak filmklubját, a Mozi kicsiknek és nagyoknak sorozatot. Lesz Mozinet Filmnapok, ’56-os filmvetítés, csatlakoznak az Európai Filmnapokhoz, de a lengyel és francia filmnapokra is várják a közönséget.

Végül Majorné Bencze Tünde felhívta a figyelmet, a Művészetek Házában folytatódik a Műút Sikertörténetek sorozata is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában