kiállítás

2021.06.12. 15:51

Nyári Téli Tárlat ad lehetőséget a pandémia miatti számvetésre

Fél évvel az eredetileg tervezett időpont helyett most, szombaton nyitották meg a térségben élő és a Miskolci Galériához távolabbi vidékekről is kötődő képzőművészek számára bemutatkozási lehetőséget kínáló XXV. Téli Tárlatot. A seregszemle megrendezését a pandémia késleltette.

Fotó: Bujdos Tibor

Nagy múltú kiállítás

A két évszaknyi távolság miatt előálló különleges körülményre – hogy tudniillik ez most nyári Téli Tárlat – utalt ugyan néhány szófordulat a megnyitó beszédekben, de jobban kihallatszottak a szövegekből a múltra – és némileg a jövőre utaló – mondatok.

A Téli Tárlat hagyomány a városban: először 1970-ben rendezték, és már annak is voltak a magyar képzőművészeti életben megnevezhető, mintaadó előzményei: a Műcsarnok szezonális kiállításai. A helyi mustra saját történetének visszatérő alkotói közül virággal köszöntötték a 18 alkalommal kiállító Varga Éva szobrászművészt, és Máger Ágnes festőművészt, aki műveivel 23 alkalommal jelent meg a mindenkori téli tárlatok közönsége előtt.

Megtartanák a jövőben is

A városi vezetés elkötelezett a Miskolci Galéria megtartása, és programjainak megrendezése mellett – ezt emelhetjük ki Ignácz Dávid jegyző köszöntőjéből, ami azért is fontos és ígéretes megjegyzésnek tűnik, mert átalakulóban van a megyeszékhely művészeti, közművelődési élete, miközben 2019. októbere óta késik az ezt a folyamatot megalapozni hivatott városi kulturális koncepció bemutatása.

Messzebbre tekintett a kiállítást rendező Kónya Ábel grafikus, a Miskolci Galéria intézményvezetője, aki a művészet értékeinek befogadása mellett arra is biztatott: az emberek vásároljanak műalkotásokat, mert ez elengedhetetlen feltétele magának az alkotásnak, a művészet megmaradásának.

A pandémia is értelmezi

„A kiállítás műfaji és technikai szempontból tág merítést nyújt: a sokszorosító grafikai eljárások mellett a hagyományos festészeti megoldások, főleg a kétdimenziós képek dominálnak, míg a plasztikai, fotó- és videoművek kisebb számban vannak jelen. Annak ellenére, hogy a felhívásban nincsen tematikus megközelítés, mintha a válogatott művek mégis egy irányba mutatnának: antropológiai vizsgálódások lennének még a nonfiguratív vagy tárgyi-természeti részleteket tartalmazó művek esetében is.” A művek részletes elemzését Boros Lili kiállítást megnyitó írása adta – ezt a művészettörténész betegsége miatt Hajdu Ildikó, a Herman Ottó Múzeum igazgató-helyettese olvasta fel. A sokfelé tartó alkotói munka a jelenben összegződik, ez derült ki az elemzésből: „szinte mindenkit érintett az, hogy a világjárvány miatt egyik napról a másikra alakultak át a mindennapok keretei, az emberi kapcsolattartás formái. Ezek a változások különböző módon vannak/voltak hatással a művészi alkotómunkára, s ha áttételesen is, de váltak tematizálttá a műalkotásokban. (…) Az emberi egzisztenciát középpontba állító műveknek lett egy aktuális, pandémia-felőli olvasata, értelmezése is. Így a művészet arra ad lehetőséget, hogy számot vessünk közelmúltunkkal, jelenünkkel, a szubjektív megtapasztalás lehetőségeivel”.

Díjazottak:

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nagydíja: Lenkey-Tóth Péter

MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nkft. díja: Szepessy Béla

Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria kiállítási díja: Horváth Kinga

Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria díja: Durucskó Zsolt

MissionArt Galéria Kft. díja: Balogh Kristóf József

MŰÚT Irodalmi, Művészeti Folyóirat díja: Madácsy István

Á. Tóth és Barátai Produkciós és Reklámügynökség Kft. díja: Kótai Tamás

Spanyolnátha művészeti folyóirat díja: Kótai Tamás

Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézete díja: Góré Szabina

ArtPont Művészellátó Kft. díja: Góré Szabina

Múzsák Kertje Alapítvány és a Lácacsékei Művésztelep díja: Miklós Gábor

A kiállítás 2021. június 12. és július 4. között látogatható hétfő kivételével 9–17 óráig

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában