Reményi Ede Kamarazenekar

2020.09.12. 13:30

Jólesett végre a közös muzsikálás

A majdnem 40 éves együttes Hálakoncerteket is ad megyeszerte. 

Hegyi Erika

Forrás: Jocc fotó

– A Reményi Ede Kamarazenekar sem örült a március elején kihirdetett veszélyhelyzetnek, mint ahogy senkit – mondta Kaulics-Nagy Zsófia, az együttes alapító tagja. – Sajnos, március második felében két nagyon fontos koncertünk maradt el, amit a veszélyhelyzet megszűnése után sem tudtunk a pályázatban megadott határidőn belül pótolni. A többi programmal, amint megnyíltak a lehetőségek, azonnal próbáltunk színre lépni. Hálakoncertet adtunk június 28-án Borsodgeszten és Mocsolyástelepen. Mindkét településen fantasztikus fogadtatásban volt részünk, és már a mi lelkünknek is jólesett végre a közös muzsikálás! – fogalmazott Zsófia.

A közös évekért

A Hálakoncertekről szólva elmondta: a Reményi Ede Kamarazenekar 1981 elején alakult, tehát nem nehéz fejben sem kiszámolni, hogy 2021-ben 40 éves lesz! Rendkívül nagy szó ez egy fenntartó nélkül működő együttesnél! Amikor 35 évesek lettek, elhatározták, hogy hálából azért a sok együtt töltött évért, ingyenes koncerteket adnak a megye olyan településein, ahol ritkán rendeznek hangversenyeket. A legalkalmasabb helyszín erre természetesen a templom. Így muzsikáltak már Felsőzsolcán, Arnóton, Bükkszentkereszten,Répáshután, ahol a polgármester megjegyezte a koncertjük után, hogy eddig nem is tudta, hogy szereti a komolyzenét. De koncerteztek Szendrőben, Múcsonyban, Edelényben, Szirmabesenyőben és Felsővadászon is.

Bepótolják

- A következő Hálakoncertünk Diósgyőrben lesz szombaton, szeptember 12-én este fél 8-kor a római katolikus templomban, ahol ezen a hétvégén tartják a Mária-búcsút. Októberben a tehetséges zenészpalánták miatt bepótoljuk a márciusban elmaradt Miskolc Virtuózai hangversenyt a Zenepalotában. Templomi hangversenyeket is tervezünk még, ezek helyszíne egyeztetés alatt áll. December 2-án Ünnepi Adventi hangversenyt tartunk a Művészetek Házában a Nyíregyházi Cantemus Kórus közreműködésével, ahol Vivaldi: Glória című művét szólaltatjuk meg közösen. 2021-ben pedig a jubileumi évadunkat koncertsorozattal ünnepeljük: 4 évtized-4 koncert-4 helyszín-en címmel, melynek első alkalma a Zenepalotában, január közepén várható. A kamarazenekar közösségi oldalán és a plakátokon, médiafelületeken idejében tájékoztatjuk a kedves közönségünket a részletekről. Reméljük, nem lesz vírusos akadálya a hangversenyeknek! – tette hozzá Zsófia.

(A borítóképen: A Reményi Ede Kamarazenekar újabb fellépésekre készül)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában