Két művészszív ha együtt dobban…

Turjányi Miklós közel három évtizede főszervezője a Zempléni Fesztiválnak, így szoros kötődése van megyénkhez. Operaénekes feleségével, Megyesi Schwartz Lúciával huszonöt éve élnek boldog házasságban, és négy fiúgyermek szülei.

A házasság hete alkalmából összejövetelt szerveztek Sárospatakon, ahol Csatlósné Komáromi Katalin, a művelődési ház igazgatója beszélgetett velük. Számukra szokatlan volt ez, hiszen nem jellemző, hogy ilyen szerepben lépjenek közönség elé. Mégis óriási volt az érdeklődés, sokan kíváncsiak voltak rájuk. A sárospataki közönség számára ismerős a házaspár művészi mivoltában, de a magánéletük kevéssé ismert. Turjányi Miklós év közben többször jár a régióban, augusztusban napi szinten találkozhatunk vele a fesztiválon. Megyesi Schwartz Lúcia pedig fellépő művészként van jelen, vagy együtt a gyerekekkel. A művész házaspárt arra kértem, beszélgessünk a hétköznapjaikról, munkáról, családról, házasságról, gyermekvállalásról.

Mindig nagy családot szerettek volna?

Lúcia: Kolos 22 éves, 8 évig egyedül volt. Sokáig úgy gondoltuk, nem is lesz testvére. Megelégedtünk azzal, hogy van egy egészséges, gyönyörű fiunk. Így is teljes volt az életünk, de aztán született még három gyermekünk. Mátyás 14, Vilmos 12, Farkas 10 éves. Miklósnak nem volt erről határozott elképzelése, ő egy gyermekkel is boldog volt. Nekem voltak olyan álmaim, hogy nagy családunk legyen, de én is kezdtem beletörődni, hogy csak egy gyermekünk lesz. Egyébként mindkettőnknek kiterjedt családja van, nagyon sok nagybácsi, nagynéni, unokatestvérek. Ami pedig lényeges, hogy össze is tart a család, mindkét oldalról. Ünnepekkor nagyon sokan összejövünk, előkerülnek a hangszerek, énekelünk, vidámak vagyunk. Ebben nőttünk föl, gyermekkorunk óta így szoktuk meg.

Ezek szerint a családban mások is foglalkoznak zenével?

Lúcia: Igen. Vannak, akik zeneakadémiát végeztek, vannak énektanárok és vannak, akik kórusban énekelnek. A zene szeretete jelen van a családban. Az édesanyám hegedűtanárnak készült, csak az élet közbeszólt. Nagyapám pedig amatőr operaénekes volt Pécsett. Természetesen civil foglalkozású rokonaink is vannak, orvosok, mérnökök. Jómagam zenei általános iskolába jártam, hangszereken tanultam játszani, hegedűn, zongorán. Majd jött a pécsi művészeti középiskola, a főiskola, végül a zeneakadémia. Mindig tudtam, hogy zenével akarok foglalkozni. Mire megkedveltem a hegedűt mint hangszert, addigra sajnos már késő volt ahhoz, hogy hegedűművész legyek. Így következett a szolfézs szak, majd a magán­ének szak. Azért a hangszer is sokáig kísérte az életemet, hiszen egyebek mellett húsz­éves koromban a Baranya Néptáncegyüttesnek voltam a prímása egy ideig. Zenekarban is hegedültem. De később az éneklés lett fontos. Minden arra terelődött, hogy ebben van továbblépési lehetőségem.

A gyerekek is tanulnak zenét?

Lúcia: Igen, tanulnak. Szeretik is a zenét. Kolos ütőhangszeren játszik, Mátyás zongorázott, illetve ő is ütőhangszereken játszik, Vilmos szaxofonozik, a legkisebb, Farkas pedig gitározik.

Akár egy családi együttest is alapíthatnának.

Lúcia: Én is gondoltam rá. Meglátjuk, mit hoz a jövő. A zongora szaxofonnal, gitárral és ütőhangszerekkel abszolút összhangba hozható.

Családi körben szoktak örömzenélni?

Lúcia: Ez rapszodikus. Jelenleg Harry Potter-őrület van, annak a zenéjét játsszák. Illetve alkalomszerűen összeállnak, ha kedvük tartja.

Hogy telik egy opera-énekesnő családjában egy hétköznap?

Lúcia: Káosz a köbön. Reggel még fogalmunk sincs, hogy éljük túl azt a napot. Hatalmas logisztika kell hozzá. Mindketten Budapesten dolgozunk, viszont a fővárostól 40 kilométerre, Vasadon élünk. A gyerekek oda járnak iskolába, de zeneiskolába és sportolni a falu mellett lévő kisvárosba, Monorra visszük őket. Komoly szervezést igényel, hogy addigra hazaérjünk vagy valaki elvigye őket. A legnagyobb fiú már egyetemista, Pécsen harmadéves gazdaságinformatika szakon. Az én életem nem arról szól, hogy valahol dolgozom 8-tól 4-ig. Vannak próbaidőszakok, illetve ha koncert, akkor az általában este vagy hétvégén van. Nagyzenekaros koncertek, operaprodukciók, templomi fellépések, dalestek, vagy tanítok éppen… Szóval sokfelé vagyok. Miklósnak pedig az irodában van munkája vagy el kell mennie szervezni, tárgyalni. Viszont mindkettőnknek valamilyen szinten kötetlen a munkája. Ebben persze az is benne van, hogy sokszor este vagy hétvégén nem vagyunk otthon. Azért eddig még mindig mindent megoldottunk valahogy.

Van segítségük a gyermekek felügyeletében?

Lúcia: Sajnos nincs. A szülők idősek, és távol élnek. Bébiszitterre már nincs szükségünk, mert a fiúk nagyok, de azért vannak barátok, pótnagymamák, kedves szomszédok, akikre lehet számítani. Igaz a mondás, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. A kisebbek most kezdenek kamaszodni, bontogatják a szárnyaikat, gondolom, nem lesz könnyű időszak. De különben nem bánom, mert mindegyikük külön egyéniség, és mind más. Erős karakterek. Ahogyan mi is a férjemmel.

A fegyelem alapvető a családban?

Lúcia: Fontos szerepet tölt be az életünkben, mert a munkák, elhivatottságunk megköveteli, ezt az önfegyelmet tanulják a gyerekek is. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen harmonikus családban élhetek. Segít abban, hogy zenélni tudjak. A zene pedig kikapcsol, tehát a munkám a hobbim is. Az éneklés feltölt engem, örömömet-bánatomat kiéneklem. Így megújulva tudom magam belevetni a családi életbe is. Az egyik nem létezhet a másik nélkül. Azt gondolom, hogy azért kaptam a hangomat, mert azzal feladatom van, és adnom kell belőle az embereknek is. Én előbb voltam énekes, és utána anya. Tudtam, hogy mivel jár az egyik, és aztán megtanultam azt is, mivel jár a másik szerep. Most már mindkettő nagyon fontos, nem tudnám nélkülözni egyiket sem.

Mi az, amit leginkább szeretnek együtt csinálni?

Lúcia: Kirándulás a hegyekben, síelés, balatoni nyaralás. Ritkán moziba, színházba is eljutunk, de szeretünk például együtt ebédelni vasárnap. Otthon is szeretünk lenni, összebújva mozizni, pattogatott kukoricával a kézben, vagy az is jó, ha vendégek jönnek hozzánk. Sokat vagyunk a kertünkben nyáron, esetleg biciklizünk. Mindig azt csináljuk, amihez éppen kedvük van.

Nem túl gyakori a művészvilágban, hogy egy-két gyermeknél többet vállaljon a házaspár: önök négy fiút nevelnek, ez sokak szerint kivételes.

Miklós: Mi próbáljuk a legjobb hitünk szerint alakítani az életünket. Úgy gondolom, nincs ebben semmi különleges. Úgy választottunk párt, hogy mindketten megfontoltak voltunk. De tudtuk az első pillanatban, hogy egymásnak valók vagyunk. Semmi negatívat nem tudnék mondani az együtt töltött időről. A házasság szerintem önmagában is egy klassz dolog. Az pedig, hogy ennyi gyermekünk született, az sem volt ily módon eltervezve. Én megbékéltem az egy gyermekkel is, de a feleségem mindig sok gyereket szeretett volna.

Mennyi idejük van egymásra?

Miklós: Az úgy az igazi, ha mindannyian együtt vagyunk, de sajnos elég sokszor van arra példa, hogy valamelyikünk egyedül van a gyerekekkel, mert a másiknak elfoglaltsága van. Kitüntetett alkalom, ha tényleg mind a hatan együtt vagyunk, ami azért is nehéz, mert a legnagyobb fiam másik városba jár egyetemre. De örülök annak, hogy Kolos is várja ezeket a közös családi együttléteket, mert kiválóan elvan az öccseivel, és akár vigyáz is rájuk, ha szükséges. Nemrég voltunk síelni egy pár napot. Rokonlátogatást is szoktunk tenni. Ezek remek alkalmak a kapcsolattartásra a tágabb családdal. Sőt, a jó ötletek is ekkor születnek, mondjuk a továbbtanulás kérdésében. Ez is csak úgy tud megvalósulni, ha az embernek van családja. Ezt kihagyni nagy butaság. Akármennyire is kényelmesebb az embernek csak magával törődni. Komoly sztárokat ismertünk meg a szakmánkban, akik a karrier miatt nem vállaltak gyermeket, most pedig idős korukra egyedül maradtak. A nagy sikereket most már odaadnák azért, hogyha lenne gyermekük vagy unokájuk. Ezt szomorú látni. Véleményem szerint ennél jobbat még nem találtak ki, mint házasságban élni és közösen gyermeket vállalni.

A Zempléni Fesztivál ideje alatt önnel van a családja?

Miklós: Kicsi korukban nem jöttek, mert számunkra is teher lett volna. A nagyfiam három éve minden évben dolgozik a fesztiválon. A kisebbek is jönnek már, hiszen élvezik is a programokat. A komolyzenei koncert – valljuk be őszintén – nem való pici gyermeknek. Sok ideig kellene csendben lennie, fegyelmezetten viselkednie, ami nem megy az apróságoknak. Én ezt – mint a fesztivál szervezője – tiszteletben tartva nem erőltettem korábban, hogy jöjjenek velem. Most azonban már tényleg szívesen és maguktól jönnek. Úgy tűnik, Kolosnak tetszik ez a légkör. Sőt, a haverjait is hozza magával.

Ez azért biztosan jólesik az apai szívnek.

Miklós: Nem tagadom, persze. Habár én mindig elmondom, hogy nem a családomnak csinálom a fesztivált. A feleségem is csak akkor áll színpadra a rendezvényen, ha az a szerep neki való, ha abban a maximálisat tudja nyújtani. Tisztán szakmai szempontok vezérelnek. Másoktól sem veszem szívesen, ha önös érdekből szerveznek koncertet vagy fesztivált. Én többek között ezért is döntöttem úgy, hogy felhagyok a zenéléssel és csak a szervezéssel foglalkozom, mert így találtam etikusnak.

(A borítóképen: Kitüntetett alkalom, ha tényleg mind a hatan együtt vannak – 2019 karácsonyán sikerült | Fotó: ÉM-Archívum)