Miskolci Szimfonikusok

2020.01.06. 17:00

Klasszikus muzsikával köszöntötték az új évet

Népszerű polkák, opera­áriák és operettslágerek hangzottak fel az újévi koncerten.

Detzky Anna

Örömzenélt a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Fotó: Ádám János

A korai évek rendkívül nagy érdeklődésére való tekintettel a szokásos három időpont mellett idén egy negyedik alkalommal is megtöltötte a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházát.

A gálahangversenyt­­ péntek este 19 órakor, szombaton 10.30-kor és 19 órakor, vasárnap pedig szintén 10.30-as időpontban lehetett meghallgatni. Legutóbb olyan nagyszerű művészek voltak az együttes vendégei a színpadon, mint Horti Lilla, Szappanos Tibor és a Four Fathers, és idén is a műfajok legkiválóbb képviselőit hívta meg Miskolcra a zenekar. Ádám Zsuzsanna és Nyári Zoltán hangjával kápráztatta el a közönséget, a Ködmön Táncegyüttes tagjai pedig a látványelemekről gondoskodtak.

Ahogy már megszokhatta a publikum, a látványnak is kiemelt szerep jutott a táncbetétek és a változatos műsort kísérő vetítés segítségével. Az est dirigense, a zenekar művészeti vezetője Antal Mátyás Liszt Ferenc-, Bartók–­Pásztory- és Príma díjas karmester.

A koncertek háziasszonya pedig a Bartók rádió műsorvezetője, a Muzsikáló reggel című műsor hangja, Becze Szilvia volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában