Miskolc

2019.11.19. 19:30

Színházi előadásuk lenyűgözte a zsűrit

Miskolcon is látható lesz a többszörösen díjazott koreográfia.

Pap Gyula

A Balázs Győző Református Gimnázium tánc tagozata nagy megmérettetésen vett részt a múlt hét végén Budapesten. A színházitáncos-képzésben részt vevő növendékek egy igazi színházi előadással lepték meg a komoly szakmai zsűrit.

– A Táncpedagógusok Országos Szövetsége minden év tavaszán rendezi meg szakmai versenyeit, ősszel pedig Táncjáték Fesztiválra várják az 5–10 perces, a 10–30 perces és a 30 percnél hosszabb táncszínházi darabokat – tudtuk meg Marschalkó Edittől, az iskola tánctagozatának vezetőjétől. A Balázs Győző-s táncosok a 10–30 perces, úgynevezett egyfelvonásos kategóriában, Andersen A kis gyufaárus lány című meséjének adaptációjával versenyeztek kortárs néptánc feldolgozásban.

A zsűriben neves szakemberek foglaltak helyet: Földi Béla, a Nemzeti Táncszínház vezető koreográfusa, Topolánszky Tamás, az Experi­dance tánckar volt vezetője, az egri Gárdonyi Géza Színház koreográfusa, Török Jolán, a szövetség elnöke, Molnár Krisztina táncszakíró és Szalay Tamás Jeszenszky Endre-díjas koreográfus.

Különdíjat is kaptak

Külön nagy öröm a csoport számára, hogy Feszner Dóra, a darab főszereplője zsűri különdíjat kapott alakításáért.

– Az előadás szereplői a színházitáncos-képzésen részt vevő 9–13. évfolyamos növendékek, a kezdőktől a hamarosan OKJ-szakvizsgát tevő végzősökig – ismertette a tánctagozat-vezető. – Iskolánkban évek óta alapkoncepció, hogy tanévenként 2-3 valódi színpadi produkcióval, előadással igyekezzünk az előadó művészeti szakmai gyakorlatot erősíteni. Így minden karácsonykor készül egy-egy táncjáték, különböző mesefeldolgozásokkal (ezeket a városi televízió rendszeresen felveszi és műsorra tűzi szenteste), év végi vizsgaelőadással, ami szintén egy színházi élményt adó, összefüggő produkció.

Ebbe a koncepcióba csatlakoztak be a miskolci szimfonikusok, akikkel már 5. éve visznek színpadra különböző darabokat (Háry János, Kis herceg, Prokofjev: Péter és a farkas) ebbe már a képzőművészeti szakokon tanuló diákok is becsatlakoznak, és egy összművészeti produkció születik, tudtuk meg Marschalkó Edittől.

Bemutatják

Ugyanezzel a darabbal októberben a MANÉZS Diákszínjátszó Fesztiválon a zsűri különdíját és a közönség 1. helyezését szerezték meg a szakgimnazisták. Ez a most már többszörösen díjazott koreográfia ezen a héten csütörtökön, azaz november 21-én lesz látható a miskolci közönség számára a Művészetek Házában 17.00 órás kezdéssel. Jegyek az iskolában kaphatók jelképes áron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában