„Erre a társulatra innentől bármi bátran ráépíthető. Jöhetnek a nagy történetek”

Egyedüli jelölt az általa 2015 nyara óta irányított Miskolci Nemzeti Színház újra meghirdetett vezetői állására – a 2020. február 1-től 2025. január 31-ig tartó folytatásra. Pályázatának elbírálása megkezdődött, a szakmai bizottság már meghallgatta, egyhangú támogatásáról biztosította. A kinevezésről szóló fenntartói döntés várhatóan a miskolci közgyűlés szeptemberi ülésén születhet meg. Béres Attilát kérdeztem.

Mire volt kíváncsi a szakmai bizottság?

Sok kérdés hangzott el, elsősorban a színház működésével kapcsolatban. Az volt az észrevételük, hogy nagyon sokféle tevékenységet folytatunk. A pályázatot írva döbbentem rá én is, hányféle programot nyújtunk például a gyerekeknek, a fiatal közönségnek. Többoldalas az iskolák listája, ahová eljutottunk a tantermi előadásainkkal. Méltatták, ahogyan a három játszóhelyünk más-más profillal működik, és hogy egyensúlyban van a színház költségvetése. A kérdésre, mi nyomaszt, őszintén elmondtam: az, hogy hány bemutatót kell tartani a nézők megtartásáért. Irgalmatlan mennyiségű előadást játszik a színházunk, de nem tudjuk elképzelni máshogyan, mint hogy minden este játszunk.

Száztíz oldalas pályázati anyagot állított össze, ez terjedelmileg is alaposnak tűnik.

Aki pályázik, tényleg előre kell tekintenie. Írnia kell róla, hogy mi lesz például 2023-ban, a Miskolci Nemzeti Színház megnyitásának kétszázadik évfordulóján. Nagyszabású, egész évadra szóló ünnepség kezdődne augusztus 24-én délután 5-kor, mint 1823-ban, Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországon című művének bemutatójával. Ha nyerünk a pályázaton, ezzel is igyekeznünk kell. És sok mindent leírtunk még, amit szeretnénk.

Minek szól a többes szám? A művészeti tanáccsal közös a pályázata?

Igen. Így és együtt folytatnánk. Kiállta az idő próbáját az együttműködésünk.

Hol válik el, hogy mi a személyes, csak önre jellemző a színházat érintő vízióból?

Nem kell elválnia. Mindenféle értelemben alkotótársak vagyunk. A kreatív munka és a koncepció közös. Az enyém pedig a felelősség.

Milyen szándékkal pályáznak: az elmúlt évek modelljét folytatják, vagy az itt szerzett tudásuk és tapasztalatuk a továbblépést szolgálná?

Hisszük, hogy sikeres négy évünk volt – ezt ki kell mondani, még ha nem is könnyű kimondani, hiszen szerénytelenségnek tűnik. A tapasztalataink azt mondatják: folytatni kell. Ragaszkodnánk a játszóhelyeink tagoltságához: a Nagyszínház a közönségvonzóbb előadások terepe. A Kamaraszínház: művészszínház. A Játékszín a kísérletező előadások tere, de most újat is próbálunk itt: egészen közel hozzuk a közönséghez a nagyrealista drámákat, hiszünk az élmény különlegességében. Folytatni szeretnénk a fesztiváljainkat. A Horizont iránt már most is jelentős a nemzetközi érdeklődés, könnyen jönnek a kortárs tánc nagy nevű alkotói. A Határtalan napok bevált recept: költők, írók, festők, zenészek, színészek mutatják be az itteni közönségnek a saját városuk kultúráját. Biztosan folytatni kell a tantermi előadásokat – ez az egyik legsikeresebb tevékenységünk, és büszkeségünk a háló, amit a színház szőtt általa az iskolák között. A társulati létezésben is látjuk a fejlődés lehetőségét, de a közös munkánk és létezésünk már most is mutatja azt a fajta nagybetűs Társulatot, amelyet elképzeltünk. Amivel adós vagyok: a kilépés a nemzetközi színtérre. A következő idő egyik nagy vállalása lesz olyan nemzetközi hírű rendezők megszólítása, akikkel eljutunk a jelentős nemzetközi fesztiválokra.

Fontos szavakat használ. Például: siker. Mi a mutatója?

Az, hogy minden évben megtartottuk, volt, amikor növeltük is a nézőszámunkat, ez a siker egyik pillére. A Miskolci Nemzeti Színház bekerült a szakmai közgondolkodásba: kritikuskörökben eseménynek számít egy-egy itteni bemutató, a szakma pedig kíváncsi az előadásainkra. Szeretem, ha nézik a színházunkat. Az elmúlt évadaink erről szóltak: nézik, beszélnek róla, hírét viszik. A fiatal művészek pedig szívesen szerződnek ide.

Társulat, nagy kezdőbetűvel – ez a minőség konkrét előadásokhoz köthető?

Ha egy labdarúgóklubhoz tizenegy Lionel Messit szerződtetnek, attól még nem feltétlenül lesz hatékony a csapat játéka. A mi csapatunk tagjaiból a nagy súlyok rengeteg pozitív energiát szabadítanak fel az együttjátszáshoz. Ennek az első jeleit a Kivilágos kivirradtig című előadásunknál mutattuk meg, de ma már bármelyik nagy szereposztású darabunkban fellelhető ez a játékos kedv és morális felelősség. Az egymásért létezés a színpadon. Nem az van, hogy sok színész előadást csinál, hanem sok színész társulatként létrehoz előadásokat. Most készült el Szőcs Artur rendezésében Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznyéje – szeptemberben mutatjuk be. Egészen látványos ez a fajta együttlétezés.

Mi az, amit erre szeretne építeni a következő igazgatói periódusában, ha megválasztják?

Erre a társulatra, innentől bármi bátran ráépíthető. Jöhetnek a nagy történetek.

Egyetlen itteni színházként jelentősége van annak, ahogyan a közönségüket a világhoz kapcsolják. Mire terjed a vállalásuk az önök előtt álló úton a kortárs gondolatok és értékek megmutatásában?

Vallom: a színház a pillanat művészete. Úgy is, hogy ott és akkor születik, de úgy is, hogy a jelenre figyel. Nehéz a múltba révedve színházat csinálni. Úgy érzem, az elmúlt évadainkban bizonyítottuk az érzékenységünket azzal, ahogyan társadalmi kérdésekre reagáltunk – az életünkben elénk tornyosuló problémákra a mi kérdéseinkkel, hiszen a színháznak nem feladata válaszokat adnia.

Van olyan színház is.

Van, de én abban hiszek, hogy nekünk a kérdéseket kell feltennünk, a választ a néző fogalmazza.

Melyek azok a témák, amelyekben a folytatásra pályázó színházcsinálóként most úgy látja: a közönséggel való együttgondolkodásnak szerepe lehet.

Jövőre lesz száz éve a trianoni döntésnek. Szomorú évforduló – a színháznak erre mindenképpen reagálnia kell. Azért is jó történet a Feketeszárú cseresznye, mert nagyon érdekes megvilágításba helyezi a nemzeti gyászt. Egy családon belüli konfliktusban, szerelmi háromszögön keresztül mutatja meg, mi történt akkor. Az elszakadás, az a fajta kétségbeesés, ami ennek a szerelmi háromszögnek a meghatározója, ez a személyesen megélt dráma egészen különlegesen világít rá arra, ami tragédia lehetett akkor. És az ma is. Egy másik témában Rusznyák Gábor készülő operett-előadása egészen káprázatosan mutatja meg a művészember küzdelmét, hogy létjogosultságot szerezzen annak, amit csinál. Ezek a társadalmat érintő fontos kérdések, azok sorából, amelyekről beszélnünk kell.

Művészeti tanács

A Miskolci Nemzeti Színház döntés-előkészítő, koordinációs, tanácsadó testülete. Feladatai a többi között: a Miskolci Nemzeti Színház hosszú és rövid távú művészeti koncepciójára, az új évad bemutatóira és a tovább játszott elő­adásokra való ajánlattétel, javaslattétel a társulat összetételére, fejlesztésére, a társulat művészi, szakmai előmenetelének támogatása. A Miskolci Nemzeti Színház művészeti tanácsának tagjai: Béres Attila, Keszég László, Rusznyák Gábor, Szabó Máté, Szőcs Artur