2024.06.10. 16:00
Októberig a leváltott polgármesterek és képviselők irányítják a településeket
A június 9-én megválasztott polgármesterek és önkormányzati képviselők csak október elején léphetnek hivatalba. Addig a jelenlegi vezetők viszik tovább a települések ügyeit. Erről a különleges helyzetről kérdezte portálunk Nagy Ervin politikai elemzőt.
Vasárnap tartották az önkormányzati, nemzetiségi és európai parlamenti (EP-) képviselők választását Magyarországon.
Fotó: Vajda János
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választására vonatkozó szabályok szerint 2019. október 13-án öt évre választották meg a helyi önkormányzati képviselő-testületek tagjait, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi polgármesterek és képviselők mandátuma 2024 októberéig tart. Az újonnan megválasztott polgármesterek és képviselők hivatalba lépése az alaptörvény előírásai szerint októberben várható. Mindebből az következik, hogy a hivatalban lévő, de június 9-én leváltott polgármestereknek még négy hónapon át kell vezetniük településüket.
Az átmeneti időszakban a polgármesterek jogkörei korlátozottak lesznek
Nagy Ervin politikai elemzőt kérdeztük arról, hogy kinek milyen szerepe, jogköre lesz a következő hónapokban azokon a településeken, ahol éles váltás történt. Az elemző szerint a jelenlegi polgármesterek politikai kultúráján múlik, hogyan alakul a következő hónapok munkája. Az átmeneti időszakban a polgármesterek jogkörei korlátozottak lesznek: nem hozhatnak olyan döntéseket, amelyek megváltoztatnák a közgyűlés által már elfogadott költségvetést vagy egyéb határozatokat. A hangsúly a folyamatban lévő munkák befejezésén és a már meghozott döntések végrehajtásán van. Amennyiben még vannak felhasználatlan keretek a költségvetésben, azokat felhasználhatják.
![](https://cdn.boon.hu/2024/06/Iw4iwJahQtgMV146sKA9rt5xenPcuSunW90KGjjYVOk/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI0YmUwZjEyNmQ4OTQwYTJiNmQ3NjRiNjI1Yjg1NmE3.jpg)
Miskolcon is ez a helyzet áll fenn: a polgármester és képviselők hivatalba lépése előtt a jelenlegi vezetés feladata a folyamatok zökkenőmentes átadása
– hangsúlyozta Nagy Ervin.
Minden a politikai kultúrán múlik
Azzal kapcsolatban, hogy ebben az átmeneti időszakban a leendő polgármester bekapcsolódhat-e a munkába, Nagy Ervin kiemelte, hogy a jelenlegi vezető politikai kultúráján múlik, hogy engedi-e bekapcsolódni a folyamatokba az újonnan választott polgármestert, akinek a hivatalos beiktatásáig nincs döntési joga. Egy jól működő átmenet elősegítheti a város stabilitását.
Miskolcon működhet
Veres Pál június 6-án kiadott közleményében közös munkára hívja Miskolc következő polgármesterét. „Miskolc érdeke az, hogy a június 9-i választások után, a ciklus végéig tartó átmeneti időszakban a jelenlegi és a következő városvezetés között zökkenőmentesen történjen meg az átadás-átvétel". Ezért arra invitálta – akkor még nem lehetett tudni, ki lesz az új polgármester – a város következő első emberét, hogy már közvetlenül a voksolás után kezdjék meg az ehhez szükséges feladatok közös áttekintését és elvégzését.
Tóth-Szántai József, Miskolc leendő polgármestere, még áprilisban arra kérte az őt támogató pártok önkormányzati képviselőit, hogy a város működése érdekében úgy vegyenek részt a közgyűlés munkájában, hogy döntéseikkel segítsék Veres Pál polgármestert Miskolc stabil működtetése érdekében. Június elején találkozott is Miskolc jelenlegi és a jövendő polgármestere, így városunkban várhatóan nem okoz fennakadást az átmeneti időszak.