Ünnep

2024.06.16. 09:00

Nyíri: Egy életrevaló közösség betyárnapja

A hagyomány alapja: Nyíriben született az egyik leghíresebb betyár, Angyal Bandi.

Bódisz Attila

Nyíri egyik betyára

Fotó: BSZA

Negyedik alkalommal rendezték meg a Nyíri Betyárnapot szombaton. Orbán József, a település polgármestere elmondta: eredetileg a falunapnak igyekeztek egy különleges nevet keresni és mivel a legenda szerint Angyal Bandi, a betyár egykor Nyíriben született és ott is élt egy ideig, így lett a rendezvény neve betyárnap. Az elmúlt önkormányzati választást értékelve a polgármester beszámolt arról, hogy egykor a település felzárkóztatását tűzték ki célul maguk elé. Az elmúlt években megújultak középületeik, a templomaik, egyházi épületeik – sorolta. Mindezek a helyi emberek életminőségének javulását eredményezték – fűzte hozzá. 

Gyermekek táncoltak a színpadon
Fotó: BSZA

c

Megemlítette azt is, hogy fontos lenne az utak állapotának javítása, aminek érdekében sokat dolgoztak már eddig is, de kézzelfogható eredményt nem sikerült elérni. A közeljövő legfontosabb teendőjének nevezte, hogy ezt a problémát megoldják.  

A polgármester szólt a rendezvényeikről is. Mint elmondta, a betyárnap mellett az Adventi Esték elnevezésű rendezvénysorozatukra büszkék igazán. Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, a település szülötte és díszpolgára arról beszélt, hogy Orbán József és a helyi önkormányzat kiváló partner a fejlesztések terén, mert számtalan jó és megvalósítható ötletük van. Az utakról szólva kifejtette: nemrég összesen kilenc kilométernyi térségi felújított utat adtak át, ám ha nem lenne háború, valamint az Európai Unió átutalná a Magyarországnak járó uniós forrásokat, akkor a felújított utak hossza ennek a tízszerese is lehetne a térségben. 

A honatya remek kezdeményezésnek nevezte azt, hogy a helybeliek egy különleges történelmi személyt – egy betyárt - választottak rendezvényük névadójaként. Ezzel már megkülönböztetik programjukat más hasonló rendezvényektől, ráadásul a karikás ostor pattogtatással és az íjazási lehetőséggel fel is idézik a korszak hangulatát - közölte.

Erdélyi kapcsolat 

Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kiemelte: egy éve járt először Nyíriben, de azóta már több alkalommal is megfordult a településen Orbán József meghívására, emiatt maga is átérzi, milyen erős közösséget alkotnak a helybeliek. 

Csak erős közösség képes eredményes és sikeres fejlesztésekre – tette hozzá. A betyár múlthoz hűen jól érzékelhetően életrevaló emberek élnek Nyíriben – fogalmazott az államtitkár. A hivatalos megnyitón először vett részt Nyíri erdélyi testvértelepülésének, Havadnak az újonnan megválasztott polgármestere, aki kiemelte: a két település 2021-ben formálissá tett kapcsolatainak elsődleges célja továbbra is egymás segítése, a családok és a fiatalok barátságának elmélyítése. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában