2024.04.07. 11:05
Madárinfluenza: sajnos a tehéntejben is találtak
Az eddigi teszteredmények arra utalnak, hogy az emberi fertőzés kockázata alacsony.

A történteknek a tejárak alakulására nem lesz komoly hatása
Fotó: Unger Tamás
Kansasi és texasi szarvasmarháktól gyűjtött tejmintákban mutatták ki a madárinfluenza vírusának jelenlétét – közölte az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA). Kansas, Texas és Új-Mexikó több tehenészetéből is jelentettek olyan megbetegedéseket a közelmúltban, amelyek tünetként csökkent tejtermelést és étvágytalanságot idéztek elő az érintett állatoknál – írja a Reuters hírügynökség az USDA bejelentésére hivatkozva.
Nem csak madaraknál
Mindeddig három tejtermelő gazdaságból vettek pasztörizálatlan tejmintákat laboratóriumi vizsgálatok céljából a hatóságok, illetve az egyik texasi farmon a tehenek orrából is vettek váladékmintát. Végül ezek mindegyike pozitív eredményt mutatott a madárinfluenza vírusára.
A madárinfluenza világszerte széles körben elterjedt, és baromfiállományok mellett számos esetben emlősöket is megfertőzött bizonyítottan. Ez utóbbira példa a mostani eset is. Az USDA állásfoglalása szerint a texasi felfedezés alapján nyilvánvaló, hogy a vadmadarak által hordozott kórokozó megjelent a szarvasmarhák körében is.
Mindazonáltal a hivatal hangsúlyozta, hogy az eddigi teszteredmények arra utalnak, hogy az emberi fertőzés kockázata alacsony.
Megsemmisítik
Ezzel együtt a megbetegedett tehenek tejét megsemmisítik, így az nem kerül be az élelmiszerláncba. Az USDA kiemelte továbbá, hogy a tej államok közötti forgalmazásának feltétele a pasztörizálás, amely bizonyítottan elpusztítja a baktériumokat és vírusokat, beleértve a madárinfluenzát is.
„Jelen helyzetben nincs okunk az aggodalomra a kereskedelmi tejellátás biztonsága és annak kapcsán, hogy ez a körülmény bármiféle kockázatot jelentene a fogyasztók egészségére nézve” – húzta alá a minisztérium. Hozzátéve, hogy a történteknek a tejárak alakulására sem várható számottevő kihatása.
Madárinfluenza
A madárinfluenza vírusos megbetegedés, amelyet valamely, a madarak szervezetéhez alkalmazkodott influenzavírus okoz. Nem kizárólag madarakat betegíthet meg. Az emberre legveszélyesebb változatának a HPAI (angolul highly pathogenic avian influenza, azaz magas patogenitású madárinfluenza) H5N1 törzseket tartják. (forrás: wikipedia.org)