boon.hu video

2024.04.04. 16:33

Újabb adománnyal segített a miskolci Rotary Club – fotókkal, videóval

Ezúttal a MÁON Református Szeretetotthon lakóit lepték meg hasznos adománnyal.

A Rotary Klub Miskolc adományátadása a MÁON Református Szeretetotthon lakóinak.

Fotó: Vajda János

Televízióval lepték meg csütörtökön délután a MÁON Református Szeretetotthon lakóit a miskolci Rotary Club tagjai. Az adományra maguk a klubtagok gyűjtötték össze a pénzt méghozzá úgy, hogy a miskolci Játékszínbe megtekintették Zemlényi Attila és Kabai Lóránt művéből, a Vasgyári eklógákból készült színházi előadást. A klub tagjai úgy határoztak, hogy a jegyárakat önmaguknak száz százalék felárral „árusítják”, vagyis a fennmaradó összeget az adomány vásárlásra fordítják. dr. Molnár Imre, a miskolci Rotary Club elnöke az átadón elmondta, hogy karácsonyi látogatásuk idején megtapasztalták, hogy a mások számára teljesen triviális szórakoztató, informáló eszközük, egy nagyobb képernyőjű televízió hiányzik a lakóknak. 

„Ekkor jött az ötlet, hogy a klubunk szeretne egy ilyet vásárolni, hiszen az itt lakók szórakozását és különböző közösségi programok kiszolgálását is jelenti majd ez az eszköz” – hangsúlyozta. Azt is elmondta, hogy a Rotary elhivatott abban, hogy minden rászorulónak segítsen, és a továbbiakban is igyekeznek segíteni az otthon lakóinak annak érdekében, hogy minél színvonalasabb körülmények között tudjanak boldogulni a hétköznapokban.

Nagy segítség 

Hajnal András, a Tiszáninneni református egyházkerület szeretetszolgálatának az igazgatója elmondta, hogy a MÁON egy fogyatékkal élők számára specializálódott intézmény. 

„Kétféle ellátási formájuk van, a bentlakás és nappali foglalkoztató” – mondta. Arra is rámutatott: az intézmény szülők kezdeményezésére jött létre. „Voltak családok, akiknél fogyatékkal élő személyek éltek, és gondoltak arra, hogy nem biztos, hogy mindig fognak tudni gondoskodni szeretteikről, ez az előrelátás hozta létre az intézményt” – mutatott rá. Azt is elárulta, hogy a MÁON jelentése menedék. „A mostani adomány hatalmas segítség számunkra, hiszen az intézményben élőknek és foglalkoztatottaknak szórakozási lehetőséget nyújt, és különböző foglalkozásaikon is nagy segítséget jelent a televízió” – fogalmazott. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában