Anno

2024.02.04. 18:30

Próbajáraton tesztelhették az új villamost az újságírók – és tetszett!

Miről írt 10 éve az Észak-Magyarország? A megyei napilap 2014. február 3-án összeállítást közölt róla, hogy azelőtt próbálhatták ki az újságírók az új Skoda villamost, mielőtt azt forgalomba állították volna.

Boon.hu

A tíz éve készült fotón: Szalóczi Katalin és Szántó Rita az új miskolci villamost tesztelő újságírók csoportjából

Fotó: Ádám János

Igazi csodaszámba ment tíz éve az első villamosok megérkezése – az emberek városszerte meg-megálltak, hogy a tesztidőszakát teljesítő járművet lefotózhassák. Az Észak-Magyarország szerkesztősége arra kérte az illetékeseket: vehessenek részt a kipóbálásban. A tapasztalataikról szólt az összeállítás.

"Ami azonnal megállapítható – ezúttal kivételezett helyzetben lévő – utasként, hogy továbbra is előkerülnek az emberek zsebéből a fényképezőgépek, ha meglátják a Skodát. Az is tény, hogy az utasok nem olvassák el, hogy mi van a vilingerre írva. Vagyis hiába olvasható, hogy „Próbajárat”, akkor is fel akarnak szállni. Ennek kapcsán mesélték az MVK-sok, hogy volt olyan eset, amikor egy idős, ám annál harciasabb néni kis híján betörte az egyik üveget a Skodán, akkorát sújtott a kis sem nyitott ajtóra. A Selyemrét és a gépipari között jól álltunk: addig csak egy középiskolás forma srác mutatta be a középső ujját a nélküle tovaszáguldó szerelvénynek" – írta egyebek között az írást jegyző Juhász-Léhi István.

"Az igazi retró érzés kerített hatalmába – ecsetelte Pap Gyula szerkesztő kollégánk. – Gyerekkoromban volt utoljára, hogy a puszta élvezet kedvéért végig utaztam oda-vissza az egyes vonalán. Utólag bevallhatom, esetenként akkor potyáztam is... A mostani „fíling” nem hasonlítható az akkori nyitott sárga villamosokon érzetthez, más kor, más követelmények.

Fülig ért a szája Szántó Rita újságírónak. Pedig nem vicceket meséltünk egymásnak, hanem egyszerűen a nagy tér, a komfortérzet így alakította a beszélgetést

– Utoljára a ’80-as években, amikor itthon volt Amerikából egy rokonunk – az öreg Kuksi, a nagy motoros – és Chryslerer furikázott a városban, na akkor éreztem magamban hasonlót – merengett el az elsuhanó Újgyőri főteret fürkészve. – Igaz, akkor sem engem, hanem az autót fotózták, most pedig ugye az új villamost. Nagyon nagy élmény az új Skoda! Kényelmes, csendes.

– Nagy élmény, pláne a sárga busz után! – mondta vidékről bejáró kollégánk, Szalóczi Katalin. – A kényelme, a melege, a csendessége. Úgy érzem, tényleg egy 21. századi járművön ülök. Kati egyébként szólt a nővérének – aki a villamos vonala mellett lakik – , hogy arra suhanunk. Látott minket, egy fehér zsebkendővel hevesen integetett is az ablakból" – adott teret az élménynek a tíz évvel ezelőtti írás.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában