Aggasztó jelenség

2024.01.11. 11:30

Mi lehet az oka, hogy egyre gyakrabban hajtanak szembe a forgalommal?

Portálunk annak járt utána, hogy mi lehet az oka az egyre jobban megszaporodó szabálytalankodóknak.

Ujlaki Attila

A turbó körforgalom Miskolcon, a Király utcánál. Ha szemben nem is mennek autósok a forgalommal, de a sávtévesztés itt is mindennapos

Fotó: Bujdos Tibor

Az utóbbi időszakban egy aggasztó jelenség figyelhető meg az utakon, amely a közlekedésbiztonságot veszélyezteti. Egyre több sofőr vállalja azt a kockázatot, hogy szembe hajtson a forgalomban, ahol ez a manőver szigorúan tilos. A figyelmetlenség és az útirányokra való odafigyelés hiánya súlyos veszélyt jelent mind a járművezetők, mind a többi közlekedő számára. 

Tóth Tibor, a Tóth Autósiskola vezetője elmondta, hogy egy körforgalom kitáblázása egyértelmű kell, hogy legyen. 

„Időben kell tájékoztatni a sofőröket, hogy milyen forgalmi rend lép érvénybe egy adott körforgalomnál” – mondta. Hozzátette: olyan módon kell megerősíteni és ismételni a táblákat, hogy minden sofőrnek egyértelműen világos legyen.

Figyelmetlenség és helyismeret hiánya

A szakember arra is rámutatott, hogy az egyre gyakoribb esetek mögött legfőképpen a helyismeret hiánya lehet, de a figyelmetlenség is közrejátszhat. 

„Ha valaki ilyen esettel találkozik – mint szabályosan haladó – mindenképpen fontos, hogy figyelmeztesse hang- és fényjelzéssel, valamint lassítással, és jobbra kormányzással kerülje el az esetleges ütközést” – hangsúlyozta.

A szembehajtásnak számos kockázata van, beleértve a frontális ütközéseket, a karambolokat és az úthasználat szabályainak megsértéséből adódó büntetéseket. A szembejövő forgalommal szembeni hajtás nemcsak az illető vezetőre, hanem a másik irányból érkezőkre is súlyos következményekkel járhat.

Korábban a Boon.hu többször foglalkozott azzal, hogy Kazincbarcikán és térségében egyre többen hajtanak menetiránnyal szembe a 260-as nemrég átadott elkerülőnél a körforgalomban, de magán az útszakaszon is. Nemrégiben pedig Miskolcon, a frissen átadott Dayka-átkötésnél ment szembe a forgalommal egy autós.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában