Körülnéztünk itt-ott

2023.12.22. 20:42

Végső roham karácsony előtt az üzletekben

Nem könnyű finomat találni és nem feltétlenül a drágább az ízletesebb.

Pap Gyula

Fotó: Ádám János

Minden bizonnyal az időjárás nyomta rá a bélyegét a rendkívül visszafogott adventi forgalomra, a bevásárlóközpontokat leszámítva péntek délután alig lézengtek az emberek a miskolci főutcán ez alól kivételt a nagyszámú fodrászat jelentett, ahol csaknem mindenütt telt házat lehetett tapasztalni.

A legjobb ötlet

Barbara sajátos stratégiát követ, az átlagtól eltérően nem az előre megrendelt ajándékokat szerzi be hanem az utolsó háromnapos túra során választ szeretteinek apróbb-nagyobb ajándékot. „Mivel nem erről szól az ünnep így mindenki jó érzéssel fogadja a megemlékezést” - fogalmazza meg.

Edéék családostól jöttek, a ruhafélék – amit beterveztek - kiválasztása miatt szükséges a „próbababák” jelenléte. Bár még az elején tartanak körútjuknak, elégedettek a kínálattal, az árakat illetően azért nem árt kalkulálni a keret mérete miatt – jegyzi meg Ede neje.

Réka, Edina és Sára a neve a háromfős lánycsapat tagjainak, akik a Miskolc Pláza boltjaiban próbálkoznak a karácsonyi ajándék hatásos beszerzésével. „Szakterületük” az illatok világa, s bár ez egy ízlésbeli kérdés, mégis képesek összevitatkozni egy-egy parfüm illatán – saját bevallásuk szerint. Barátnőként arra is ügyelniük kell, hogy a barátaikat ne egyforma illatokkal lepjék meg, mert az könnyen félreértésre adhat okot egy-egy esti kikapcsolódás, diszkó alkalmával – ismertetik a feladat bonyolultságát.

Marika néni korára való tekintettel a karácsonyi beiglit már inkább megvásárolja, és nem otthon bíbelődik vele. Nem könnyű finomat találni, és nem feltétlenül a drágább az ízletesebb – osztja meg tapasztalatait. Egyébként kisnyugdíjasként alaposan meg kell néznie, mire költ. A gyermekeit és unokáit is spórolásra ösztönzi azzal, hogy ragaszkodik a saját kezűleg készített, egyszerű, ötletgazdag ajándékokhoz. Külön kis kiállítása van ezekből, évekre visszamenőleg őrzi az apró, kedves mütyüröket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában